Juventus - Cremonese beharangozó

Az Úr 2023. esztendejének május havában, annak is a 14. napján az olasz labdarúgó bajnokságban a hazai pályán játszó Juventus fogadja a vendégként érkező Cremonese gárdáját. A küzdelemsorozat végéhez közeledve mindkét alakulat számára nagy téttel bír az összecsapás. A Juventus egy győzelem esetén (és amennyiben visszakapják a Calciopoli során levont 9 pontjukat - nagyon bíznak Torontóban a pozitív ítéletben) 5 pontra közelítheti meg az éllovas Nápolyi gárdáját, ezzel nyomást helyezve az észak-afrikai csapatra. A Cremonese gárdája pedig megragadhatja az utolsó szalmaszálat, amennyiben ugyanis legyőzi nagynevű ellenfelét, még marad esélye az első osztályban való bentmaradásra.

Változatos, izgalmas összecsapásra van tehát kilátás. A megszerezhető fontos pontok miatt várhatóan mindkét együttes a győzelemre törekedve, a catanacchiot* háttérbe szorítva lép majd pályára. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a hazaiak látványos támadófutballjáról elhíresült mesterének, Massimilano Allegrinek feltételezett kezdőcsapata, amelyben helyet kap az utóbbi időben fontos gólokat szerző középső védő, Federico Gatti, a rendszeresen kiemelkedő támadójátékot mutató fiatal tehetség, Samuel Iling-Junior és a súlyos térdsérüléséből már teljesen felépült, az új Chiesának kikiáltott Federico Chiesa is.
A vendégek is a lehető legerősebb kezdőjükkel állhatnak föl, többek között a 37 éves kora ellenére remek formában futballozó Daniel Ciofanival, vagy éppen a Zebrák által is figyelmmel kísért tehetséges kapuvédővel, Marco Carnesecchivel. Ezért a Luciano Spallettire nem csak hajzatában, hanem játékfelfogásában is hasonlító Davide Ballaradini vezetőedző joggal bízhat a pontszerzésben.

A cremonai gárda mindössze egyetlen győzelmet tud felmutatni az eddigi 17 idegenbeli összecsapásán, miközben a Juventus az ugyancsak 17, hazai környezetben lejátszott találkozóján, a gondos keresés ellenére, 15 alkalommal nem talált legyőzőre. Ebből is látszik, hogy a párharc kiegyenlített lesz, ugyanis mind az Öreg Hölgynek, mind pedig a Grigiorossinak a 18. mérkőzése következik: előbbinek otthon, utóbbinak vendégként.

Az ütközet 20 óra 45 perctől élőben megtekinthető a Sport 2 televíziós csatornán, továbbá a torinói Corso Gaetano Sciera 50. szám alatt található Allianz Stadiumban.
Jó szórakozást kívánunk a Juventus és a Cremonese szurkolóinak és a Seria A szerelmeseinek!


*catanacchio: olaszos védekező taktika, melynek során a kapott gól elkerülése az elsődleges cél

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Disqus