Szakértői elemzések (Juventus - Bologna)

Korábban már említettük, hogy a szórakoztató tartalmak mellett elkötelezettek vagyunk a közszolgálat, a közösségek békés együttélése és vitakultúrájának fejlesztése mellett. Ezen törekvéseink újabb bizonyítékaként a Juventus-Bologna meccs bírói döntései nyomán felerősödött viták után úgy döntöttünk, hogy a sok szurkolói vélemény mellett szakértőket is megkérdezünk az ügyről, hogy tisztább képet kapjunk az eseményekről.


A mai posztban két szakértőt kérdeztünk meg a vitás szituációkról. Nem szeretnénk megnevezni őket, mert szakszerű elemzéseik után esetleg zaklatásoknak lennének kitéve. Annyit mondunk, hogy elismert és megbízható szakértőkről van szó, ezt garantáljuk.


Lássuk tehát a szakértői elemzéseket, amelyeket változtatás nélkül közlünk!


Szakértő 1.

57 éves, szakmáját tekintve vasmacska-tenyésztő, jelenleg munkanélküli, nőtlen, albérletben él és anti-juventino


"Hát az eelső szituációban jól látható, hogy a Juventus játékosa, a Chielsa a hátával hátrafelé, saját kérésére komoly erőkifejtéstet hajtott végre a bolognai játékos egyensúlyának elveszejtése érdekébe. Ezt nem tudta megvalósítani, ezé a bírót próbálta befolyásolni. Ebben a helyzetben a juventusi játékosnak sárga lapot kellett volna kapnia.


A második esetben a támaszkodó kézre pattintja a labdát a hazaiak támadója. Teljesen nyilvánvallóan a bolognai játákos testi épségének megőrzése érdekében kellett a kezét úgy mozgatnia ahogy. A hazaiak támadója ezt a kezet próbálta megfele eltalálni a labdával hoty ellenfelének sérülést okozzon miután az nem tud letámasztani, így súlyos sérülést szenvedhetett volna. Ennek a durva szabálytalanságnak a hazai játékos kiállításával kellett vóna végződni.


Az utolsó helyzetben a hazaiak játékosa gólhelyzetben két kézzel és két lábbal egyszerre lőkte el a kapufa felé az ellen felét, így a tizenegyes mellett piros lap és 5 meccses eltiltás járt volna a neki.


És akkor még a Muntari góljáról nem is beszéltünk."



Szakértő 2.

34 éves, szakmáját tekintve elméleti fizikus, doktori címeit neves egyetemeken szerezte, jelenleg tanácsadó, többszörös bajnok futballjátékos és olimpikon, a tengerparton él feleségével és 3 gyerekével, független


"Köszöntöm a kedves olvasókat. A vitás szituációkról az elemzésem a következő:


1. Chiesát a vendégjátékos szándékosan ellökte a tizenhatoson belül, amely után a vétkesnek sárga lapot kellett volna kapnia, a hazaiaknak pedig büntetőt.


2. A letámasztott kéznek vélt esetben a labda sebességének, a távolságnak, és a reakcióidőt, valamint a játékos dőlésszögének tényezőit figyelembevéve egyértelműen kiszámítható és látható, hogy a védőjátékos nem a letámasztás szándékával tette a kezét a labda útjába, így itt a hazaiak újabb büntetőt kellett volna, hogy kapjanak, a vendégjátékos pedig sárgalapos figyelmeztetést.


3. Az állítólagos gólhelyzetben elesett vendégjátékos lendületéből egyértelműen látható, hogy a labda elérése olyan mértékű mozgásváltozást és irányváltást igényelt, melyet a támadójátékos nem tudott volna végrehajtani, azaz nem beszélhetünk gólhelyzetről. A labda elérésére tett kísérlete így eleve kudarcra volt ítélve, így a védőjátékos közelségének tudatában a támadó egyensúlyának szándékos elvesztésével próbált a bíróra hatni. A helyes döntés az lett volna, ha a támadó sárga lapot kap, a hazai csapat pedig szabadrúgást."


Ezek lettek volna a rövid elemzések a szakértőinktől. Nem szeretnénk senkit meggyőzni vagy befolyásolni, így inkább csak arra kérjük az olvasókat, hogy a videófelvételek és a fenti szakértői elemzések alapján döntsék el, hogy Szakértő 2-nek van igaza, vagy esetleg Szakértő 1 téved. 

Fájt a poci, nem volt foci (Juventus - Bologna kiharang)

Újra itt a KIHARANG!


A régi, jó "Tücsök és bogár" mintájára a Grande blog kiharangja Facebook-posztok fordításaiból "elemzi" a meccset.


A legjobb kifogás


Pár gondolatban a meccsről:
Jobb kint, mint bent, következtette ki bölcsen a vendégjátékos.


Egy kis egyházpolitikai balhé
Egyikük sem szereti a templomokat.


Ha már templom...
..rögtön a pályára lép be. Hiába bontották le a környékbeli templomot, maradt még.


Az érvénytelenített gól története
Igazi vadnyugat. De lőtt is, vagy csak jelen volt? Minket már az utóbbiért is büntetnek.


Pogba motivációjára is fény derült
Bizonybizony, 40 évesen meg már csak szomjas az ember.


Ismét Rabiot.
Nyilván Rabiot-mama unszolására próbálkozik a kis Adrien, hogy elvegye minden ellenfelét. Sok boldogságot!


Vlahovic lehetett volna a hős
Ha a kizárt gól nem is, de legalább a győztes fejléc sikerült.


Egy kis értékelés
Az eredmény tényleg nem lett fényes, Loca.


A mester sem bírta idegekkel
Jobb dolga is volt, mint nyilatkozni.


Az idegösszeroppanást más forrás is megerősítette
Vélhetően nem örömében sikoltozott. Az sajnos nem derült, ki, hogy hova ment ki a 90-es évek után. A mi tippünk: kiment a divatból...minden értelemben.

Bolognai spaghetti sörrel

 (megjelent 2021. május 23-án  a voteforbombahoppa blogon)


bombahoppa egyik legnépszerűbb receptje 


ötletparádé

A saját bolonyaidat természetesen tetszés szerinti összetevőkből csináld úgy, hogy neked jó legyen, de linkgyűjteményt nem adok, mint mindig, most is fontos az egyéni kutatómunka. A világhálón a nyelvtudásodtól függően különböző változatokra lelhetsz korok, tájak és vérmérséklet szerint, és ha gondolod, akár könyvtárban, vagy kocsmában is csillapíthatod tudásszomjadat. Az alapanyagok tekintetében fontos a minőség, az viszont, hogy malac vagy marha, netán pipe vagy pulyka, egykutya. Csináld, ahogy szereted! Persze a kutya, a denevér, a gyík vagy a gyíkember nem OK. Vannak vegán változatok is, de ezt most inkább hagyjuk. Ha nagyon nem találod a megfelelő receptet, gyere el az egyik ingyenes bemutatómra és segítek neked is elkészíteni a saját névre szóló, egyedi sorszámos, prémium bolognaidat!

Amikor bombahoppa bolognait csinál, akkor egy valami mindig fix, és az bizony a sör. Szertartásrend a sörfogyasztáshoz ittA sör mellé a bolonyai spagetti remek köret, bár akad, aki a sört bolonyai nélkül, csak magában fogyasztja. Toleráns világunkban csupán rajtad múlik, hogy te hogyan iszod a sört.

Tudom, hogy tudod, hogy tudom, hogy a vote4bombahoppa blog semmiben sem különbözne a többi blogtól, ha nem adna neked (ingyen) olyan életvezetési tanácsokat, amiket más recepttúrákon (ez nem helyesírási hibát, hanem gasztrokörutakat jelent) sosem érhetnél el. Mindezeknek megfelelően a következő bekezdés arról szól, ami a receptekben sosincs leírva.




Mit tehet a sejt, ami mit se sejt Avagy mit tegyél, ha valamit elrontottál?

A fenti képernyőkép nem akárhonnan származik, hanem a Bianka néniről, a kommentláncból. Neked nem kell ezzel vesződnöd, mert alább kiválogattam a fontosabb veszteségminimalizálási praktikákat, a Bianka nénin inkább a naprakész tartalmakat olvasgasd!

Tehát, tegyük fel, hogy elsóztad... mi légyen most?

Grell: Elsóztad? Főzés? Ugye nem azt akarod ezzel mondani, hogy magad végzed a kétkezi munkát és nincs erre az alantas elfoglaltságra legalább egy csekély, min. 70 főt számláló személyzeted? Nekem kellemetlen.    

Grell nem segít, hanem megtanít arra, hogy legközelebb jobban figyelj! 

Jumpman23: krumplit kell belefőzni, akár egészben. +1 kg sót nem vesz ki, de sokat tud javítani.

Babicz Tamás: Edit segít: Baszki egész nap abban a hitben voltam, hogy ma lesz a Kijev elleni meccs, még a nagy rohanásban el is sóztam készítettem a bolognait, hogy meglegyek a főzéssel kilencre.

Babicz Tamás a szövegszerkesztő Editet hívná segítségül, hiszen ami nincs fent az interneten, az meg sem történt!

Marvin: Covid-19. Ha nem érzed az ízeket, akkor tök mindegy, mennyi só van benne. Amúgy sehogy, "The show must go on".

Gábor Gerencsér: Minden falat után 1-2 korty sör. Sótlan nem lesz, de egy nagy adag végére, már nem érdekel.

bombahoppa: Úgy szeretlek, mint bolonyai levesben a sót!

Juve1974: Langyos, MELEG vízben áztatni, sokáig!

Tigris Willis (ex-YouWentÚssz): Cukrot kell tenni rá. Sokat.


Fenti sorokat (hogyan máshogyan?) egy bolonyai összerittyentése közben vetettem képernyőre. Igen, ittam közben sört is. Mi a titka bombahoppa bolonyai receptjének? Az, hogy úgy csinálod, ahogy akarod, és olyan sört iszol hozzá, amilyet akarsz.

Jó étvágyat!



N.B.: Ma este a Juventus csapata bedarálja Bolognában az ellenfelet. A meccs után frissítem a bejegyzést a végeredménnyel.

UPDATE: A meccsen négy gólt gurított a Juve és utána leállt a daráló. 

2021.05.23 Bologna–Juventus 1–4






Szezonfelvezető közös poszt

Először is VecchiaMonte Calcio exkluzív bevezetője jön:


Kedves hajlottgerincűek! 

Figyeljetek a testetek jelzéseire! Ha idejében elmentek szakemberhez, nem kell majd döngölőbékával lapítani a hátatokat a rendelőben. Ugyan a legtöbb gerincprobléma korrigálható, de nem mindegy, hogy kézrátétellel, vagy úthengerrel kell nekiesnünk.

Tapasztalataim szerint a tapaszok is segítenek, ezeket úgy hívjuk, hogy kinzóinológiai tapaszok, nézzetek utána, nálunk is van, rádtesszük vagy a kellemetlenül sokat beszélő rokonaid szájára. Mindkettő nagyon hatásos!

És nagyon fontos, hogy mozogjatok. Aki nem mozog, meghal. Majd. És köcsög is.

VecchiaMonte Calcio*

(név és cím a szerkesztőségben)

1. Hogy telt a nyarad?

bombahoppa: Még telik. És szerencsére telnek a söröspalackok is. Ez egy örök küzdelem, mint Ying és Jani a ping-pong asztalnál, mindig újrakezdődik az adogatás. Szerencsére nincsen félig üres pohár, csak félig teli.



mardel: Jól alakulnak a dolgok, bár a befőzés legalább egy hónappal kitolódik, szóval majd térjünk vissza erre később. A kerítést befejeztem, pipa. A tűzrakót viszont még el sem kezdtem, a    boszorkányégetés is tolódik, ez van. Kint ülök a szaletliben, nézem a körte meg almafákat, idén úgy néz ki reggel, délben, este kompótot fogunk zabálni ...

Tigris Willis: A nyaram a "kurvamelegvan" és a "meló" kombinációjában telt. Jó, olvastam is, ha volt időm. Aki nem olvasott még Mark Twaint vagy Andre Kostolanyt, az buzi.

Vecchia: A feleségem szerint jól, mert még mindig együtt vagyok vele. A pszichológusom szerint nem, mert még mindig együtt vagyok vele (terápiában).


2. Hányasra értékeled a mercatonkat 1-től 10-es skálán (a 10-es a legjobb)? Minek mentén adtad ezt a pontszámot?

bombahoppa: Termelői piacban gondolkozom. Négy konyhakész nyulat adtam el a nyáron és másik három ingyen ment el (repiajándék, lejárt szerződés stb.) Ez, mivel hobbi, egy nyolcast simán megér. Az utánpótlás is jól szerepel, október-novemberben kasza lesz, még ha a nyulaknak ez nem is tetszik. Érdekes, hogy nagyon fogy a széna, hogy egy zebrafarmon mennyi fogyhat, abba bele se merek gondolni.

mardel: A lehetőségekhez mérten olyan mercátót zártunk mint amilyenre számítani lehetett. Megszabadultunk némi ballaszttól, véglegesítettük azokat akiknek eddig is megvolt a helyük, ezek pozitív történetek. A 7-est én is megadnám, ha megint nem hugyoztuk volna pofán a saját méltóságunkat, de úgy tűnik ez már nem volt változni. Gondolok itt Leo Boncsira és a kálváriájára, amiért most nem jár a heresimi.

Tigris Willis: Gyökkettesre. Aki másként értékeli, az nagyon buzi.

Vecchia: 7, mert az anyagi lehetőségeinket figyelembe véve ennél jobbat, Allegri maradását és sportszakmai ügyekbe való beleszólását figyelembe véve ennél rosszabbat adtam volna. Ez jött ki átlagnak. Amúgy is, erre a szezonra heti egy meccsre ennek a keretnek is elégnek kell lennie. Giuntoli rendezze csak úgy a sorokat, hogy jövőre lehessen értékelhető vásárlásunk. Bár ha a "kényszerből" itt tartott fiatalok beválnak, akkor az sem érdekel, ha nem lesz értékelhető vásárlásra lehetőségünk a következő átigazolási időszakban sem.


3. Szerinted milyen formációban fogja játszatni Allegri a csapatát?

bombahoppa: Hogy milyen formában? Rossz formában. Csapatjáték nem lesz, egyéni villanásokat várok.

mardel: Betonkemény védekezést, és erős, egyéni teljesítményeket várok, mint bombahoppa. Egynullás formációban.

Tigris Willis: Eleinte közepesben, aztán ahogy telik az idő, és minél inkább fontos lenne az eredményeket hozni, annál inkább fogja széthajtani a csapatot és veszi majd elő a rosszabbnál rosszabb formációkat és kezdőket, míg a végére, ha megtalálta a legrosszabbat, azt stabilizálja. Erről híres ez a buzi.

Vecchia: Jó kérdés. Nem értek a formációkhoz. Nekem annyi a lényeg, hogy Fagioli <3 mindig kezdő legyen, amikor egészséges. Az, hogy kik és milyen taktikai rendszerben futkorásznak mellette, pont nem érdekel. 


4. Milyen eredményt, helyezést vársz a csapattól?

bombahoppa: Dobogó. Vagy Dobogókő. Valamelyik meglehet.

mardel:Ilyen kerettel, buzimaxis focival, egyértelműen pajzsot emelünk a végén, rámegyünk a kupára is.

Tigris Willis: Szélsőségesben reménykedem. Bajnoki cím, vagy középmezőnyben buzizás. A sima BL-helyezés a legkevésbé jó, mert azzal semmit se nyernénk, de még Allegri is maradhat.

Vecchia: Nyögvenyelős eredményeket, bajnoki címmel megfejelve.


5. Mennyire lesz leterhelő a hetenkénti 1 mérkőzés a keret számára? Ennek tükrében mennyire fogja idén is annyi sérülés hátráltatni a csapatot, mint tavaly?

bombahoppa: Tervezek venni egy szobabiciklit, amit csapágyasra hajtok majd, mint Allegri a játékosokat. Én az első félidőkben nyomok kb. 15-20 kilométert és utána sörrel dehidratálok, amíg Allegri beveti az erőnléti szakembereit. Ugyan egy középkori kínzóterem rehab-centrum a Juve szakembergárdájához képest, de szerencsére Pogba mindezek ellenére sem fog már lesérülni.

mardel: Megterhelő lenne meccset nézni ezért mint ahogy már említettem, helyettem is ti fogjátok nézni, ezért számomra semmi sem lesz megterhelő vagy éppen leterhelő.

Tigris Willis: Allegrinél nincs terhelőbb. Nélküle heti 5 meccset is bírna a csapat. Aki szerint nem, az menthetetlenül buzi.

Vecchia: Allegri alatt minden leterhelő. Ahogy látjuk, a játék mellett az egészség megőrzése és a sérülésekből való felépülés sem megy valahogy. Az alacsonyabb meccsszám, kevesebb utazás, több regenerációs idő miatt mégis kevesebb sérülésre számítok. Főleg, ha még a mercato zárása előtt eladjuk Pogbát. 


6. Mit gondolsz, láthatjuk-e még Pogbát valaha Juventus-mezben értékelhető mennyiségű percet játszani?

bombahoppa: Kosárlabdázni, pókerezni és sakkozni igen. A sakkban nem lesz sok sikere.

mardel:Szia Uram! A 10-es mezt akkor leteszed?

Tigris Willis: Ha a 2014/2015-ös meccseket kezdi el nézni valaki a mostani szezon helyett, akkor igen. De ki az a buzi, aki ezt tenné?

Vecchia: Nem. Ha szakmázhatok kicsit, akkor gyógytornászként azt mondom, hogy olyan nincs, hogy egy, a rehabilitációs folyamatban megfelelő ütemben haladó játékos esetén ne lehessen megmondani, mikor térhet vissza. Itt valami nagyon bűzlik. Nem lesz más már a franciából, legfeljebb énekes halott. (Remélem nem a Juventusnak kell állnia a temetési költségeket.)


7. Ki lesz az előttünk álló szezon legnagyobb pozitív és legnagyobb negatív csalódása?

bombahoppa: A pozitív csak Yildiz lehet. Van egy ilyen nevű partner a melóhelyen. Hát ő valami rettenet. A mi Yildizünk már most egy csoda hozzá képest.

Negatív? Ha Pogbáról előkerül egy negatív. Azon ő is fehér lenne. Michael Jackson nagyon megorrolna erre a megoldásra.

mardel: Bugatti, Fagyó és Timi szerintem nagyot fognak menni és van rá esély a látottak alapján, hogy Ken baba is fontos része lesz a gépezetnek.

Csöcs megereszkedik és egy feszes, penge Péró áll be a helyére. 

Tigris Willis: Mindenki pozitív csalódás, aki nem középszerül teljesít majd a vigyori alatt. Ennélfogva negatív csalódás nem lehet, azt már teljesítette eddig is ez a buzi csapat.

Vecchia: Pozitív: Gatti, mert kezdő lesz, és ezt a bizalmat maximálisan meg fogja hálálni. Ő lesz az új Chiellinink! Negatív: Pogban, mert itt marad.


8. Ki lesz az év "felfedezettje", legnagyobb fejlődést bemutató játékosa?

bombahoppa: Huijsen.

mardel: Kaio Jorge.

Tigris Willis: Akárki lehet. Mondjuk arra nem tért ki a kérdés, hogy milyen irányú fejlődésre gondolunk. Ha negatív, akkor mindenki egyformán esélyes a buzi edzőnk miatt.

Vecchia: Allegri. Olyan mélyről, mint ő, senki más nem indul. Tehát a legnagyobb relatív fejlődést ő érheti el. Már azzal is, ha egy alap szintre visszatér a játékunk nézhetősége annak ellenére, hogy ő marad az edző.


9. Lesz-e legalább 20 találatot elérő játékosunk? Ha igen, ki?

bombahoppa: Szczęsnynek össze fog jönni a húsz gól.

mardel: :))) Csöcs

Tigris Willis: Igen. Azt nemtom, hogy mikor. Talán évek múlva? Hogy ki? Valami buzi lesz.

Vecchia: Lesz: Vlahovic. Vagy Lukaku.


10. Idén miért és hogyan fog minket megbüntetni az FIGC/UEFA?

bombahoppa: Szerintem adott, hogy valami szoftveres indokot találjanak. Az arabok simán tolhatják a mesterséges intelligenciát az AI "Valhalla" csapatokkal, nyilván nekünk nem szabad. És ha nem szabad, akkor az már bizonyíték, hogy elkövettük. Hajrá AI Alibabafasza!

mardel:Idén nem lesz ilyen, kihúztuk a "Kimaradsz az egész játékból" kártyát, majd jövőre.

Tigris Willis: Minket? Mert blogolunk? Ennyire csak nem buzik!

Vecchia: Sehogy, mert MINDENT szabályosan fogunk csinálni. Ha kell, inkább eladjuk Vlahovicot Chiesát a stadionunkat a lelkün... Oh, wait!


11. Hány százalék esélyt látsz rá, hogy Marko Pjaca nem Juventus játékosként fog visszavonulni?

bombahoppa: én csak a  biciklijeire emlékszem. Velodrom kell neki!

mardel:Hogy? Paca van a trikómon? Ja igen, nem húztam partedlit, de jó lesz még, nem cserélem le, minek, még nem büdös.

Tigris Willis: Én már azt hittem, hogy eladtuk ezt a buzit!

Vecchia: 0. Senki a büdös életben nem fog pénzt fizetni ezért az emberért.


12. Tervezel kiutazni ebben a szezonban Juventus mérkőzésre? Ha igen, melyikre?

bombahoppa: Igen, mindig, mindegyikre. Aztán valahogy mindig elmarad. Udine például közel van, de Pesten tervezek sörözni a meccset szűk baráti körben nézve.

mardel: Majd valaki elutazik helyettem megnézni azokat a meccseket...

Buzi Willis: Hogyne. Kiadni százezreket, hogy élőben nézzük a szenvedést? Gondolom mondanom sem kell, hogy aki ilyet tervez, az micsoda...

Vecchia: Nem, de attól még lehet, hogy ki fogok menni. Ha a BL-ben összesorsolnak minket a Fradival vagy a Rapiddal, akkor azt azért nem fogom kihagyni!

*a fenti sorokat nyilvánvalóan NEM VecchiaMonte Calcio írta

Udinese - Juventus beharang

A nosztalgiavonat elindul Friuli vidék természetes központja felé és meg sem áll a Piazza Libertá-ig. Leszállsz, beleszippantasz a levegőbe, persze azonnal megcsap a frissen sült kalács és a prosciutto illata, mész utána, követed, mint engedelmes kiskutya a gazdáját. Kávé is fog kelleni meg egy megfelelő hely a sarkon ahonnan belátni az egész teret. Szemlélődsz, de kezd elmosódni a kép, egy pillanatra olyan mintha megnyílt volna előtted a középkor. Árusok és hangoskodó goliárdok népesítik be a környező utcákat, ahogy a nap első sugarai beszöknek az árnyékos helyekre és elérik a felszínt, mint meglett vén férfiemberek dereka, úgy roppannak a töredezett macskakövek. Udine. Megérkeztünk. A szentimentalizmus eléri a korosodókat, agyalunk, lamentálunk, a régmúlt idők maradványain lakmározunk, kopasz keselyűként kőrözünk és kutatunk az elhullajtott darabkákért. Ez jutott nekünk mára. Beérjük vele, mert az asztal mellé kerültünk, már nem osztottak lapot, túl sok körből maradtunk ki, de gondoljunk bele, mekkora fegyvertényt jelent mindez. Nincsenek kötöttségek, elvárások, a nagy célok hajhászása most háttérbe szorul.

 
Piazza della Liberta.
 
Kicsit úgy érzem most magam, mint amikor nagy várakozással ültem le, megnézni a 2007/2008-as szezonnyitót. Vágjátok még csótányok? Volt valami kálcsó polip vagy mi, kicsit rosszul lettünk tőle, veszélyesek ezek a tengeri herkentyűk. Szóval, egy év kényszerpihenő után tértünk vissza a játékba. Tulajdonképpen azóta sem értem Deschamps miért nem maradt, de végül is, mindegy, mert nem a sebeinket nyalogattuk, hanem rendesen kicsaptuk a brét, meghágtuk Milánót oda-vissza és szárazon bevágtuk Rómának is. Jó-jó, tudom, azokban az időkben még jelentett valamit a Juve mez. Tudjátok hány olasz volt akkor a keretben? 25. Vágjátok csótányok most mennyi? 13 és ebből 3 kölcsönben máshol rúgja a bőrt. Szégyen és gyalázat. Most nem azt mondom, hogy minőségre is megvolt, mert egy Marchisióra jutott bőven három másik, emlékszünk még gondolom, Criscito, De Ceglie, Pasquato, Nocerino, Molinaro, hajjaj, több is ez mint három, ugye. Persze voltak olyanok, akikből lehetett is volna valami, Palladino, Giovinco, ja, ismerjük a sztorit. Igen, és emlékszünk még az új balbekkre? Úristen, de lassú volt és körülményes, mindannyian azt hittük, hogy jobban jártunk volna egy levert cölöppel. Végül kiderült, hogy amíg a cölöpnek csak egy lába van, a jó Giorgio-nak kettővel több. Ennyi. Kicsit elkalandoztam, a lényeg, hogy akkor is Udinében kezdtük a szezont és kikaptunk, 1-0-ra.

 
Di Natale, ennyi. 
 

Jó kis csapat volt az srácok, egyáltalán nem volt szégyen kiszopni egy olyan gárdától ahol legelöl egy olyan trió terrorizált, mint az Antonio Di Natale, Simone Pepe, Fabio Quagliarella hármas. A kapuban a fiatal Handanovic, középpályán pedig a még fiatalabb Gökhan Inler. Nagyon fasza kis Udinese volt az, a rá következő idényekben le is húztuk őket párszor. A visszavágóra azért összeszedtük magunkat és lepofoztuk őket 2-1-re, alább egy kis ízelítő:

 A nosztalgiavonat nem vár, elindult már.
 
Mielőtt végleg fátyolba borulna szemem, lopjunk egy DeLoreant és csapassuk egészen a jelenig. Nézzük meg kikből áll össze a mostani Udinese. Be kell, hogy valljam, rendesen vakartam a fejem mikor ránéztem erre a keretre, a neveket olvasva egyre inkább kiült a kétségbeesés az arcomra, hogy itt bizony elő kell vennem a legjobb tudásom, ha egyáltalán fél mondatot szeretnék írni bárkiről is, mert hát, kik ezek egyébként?

Várható kezdő:

Silvestri a kapuban – Őt legalább el tudtam helyezni a kis koordináta rendszeremben, voltak halvány emlékeim róla, hogy a Hellasban teljesen korrekt hálóőr volt, sőt, nekünk is tört borsot az orrunk alá, nem egyszer, de hogy az elmúlt két évet már Udinében töltötte, az totál kiesett, mint Ozzynak a nyolcvanas évek.

Masina,Bijol,Pérez a védelemben – Na, itt már jöttek a gondok, mert Masinát utoljára a Bolognában láttam – besztlíget nem nézek, a gyerekeknek való – de az piszok régen volt már. A szlovén meg az argentin srácról annyit tudok, hogy szép méretes példány mindkettő, ha nagy és nehéz az okozhat gondot nem? Majd lesz valami.

Kamara,Lovric,Walace,Zarraga,Ebosele a középpályán – Teljes összeomlás, üresség, fogaskerekek állnak, mozdulatlan minden. Tanár Úr én készültem, az úgy volt… Tulajdonképpen a gugli sem segített, Zarraga és Kamara ráadásul most érkezett, bajnokságon kívüliek, fiatal arcok, viszonylag kevés játékperccel a hátuk mögött. Walace valahonnan ismerősen csengő név, ő is nagy és nehéz, szóval gondot okoz majd. Lépjünk tovább.

Beto és Thauvin a támadó harmadban – Mivel Dúlifúlit jegelik, lassan már fél éve nem került a pálya közelébe, ezért Beto vállát nyomja a teher, hogy megszopasson minket, a gall véndiák Mexikóból ugrott át még tavaly, nem sokat volt pályán ő sem, reméljük, ő nem okoz majd gondot, közepes magasságú és pehelysúlyú.
 
Edző - Sottil, hát, legelőször azt hittem az a Forma-1-es fricc faszi, de nem, egy Serie Betyár. Magas, nagy és nehéz, szóval gond lehet.
 
 
Az ott egy csíkos szamár?
 
 
Szerintem, ez egy rendes kettes-alát biztos megér. Számítok rátok. Tanár Úr én tényleg készültem. Valamit írnom kéne még a Juventusról meg a meccstaktikáról a hármasért, de ennyire komoly ambícióim nincsenek.

Sör ajánló.

A mai estére egy alsóerjesztésű szőke lágert választottam Udine egyik kedvelt sörfőző manufaktúrájából, fogyasszátok élvezettel. Persze, ha nem akartok sokat utazni, akkor a helyi csemegében biztos kaptok egy Birra Morettit is, lényeg az autentikus jelleg.
 


 

Juventus, várható kezdő:
 
Csöcs - Dani, Bréma, Két Sanyi, - Cambi, Rabbjó, Loka, Mirelit, Timi - Géza, Vlahó (hahó?)
 
Tipp: 0-2 (Dani,Géza)
 
Hajrá Bogyókák!

 

Disqus