Pogbúcsú

A nemzetközi helyzet egyre fokozódik. Az egyszeri juventino jogosan érezheti úgy, hogy az élet nem habostorta. Olyan negatív spirálba kerültünk, mint régensült-újdonsült, mondhatnám kétszersült 10-esünk. Aki másodszor inkább odasült. Ezért elengedjük egy búcsúposzttal. Igaz, ezt már meg kellett volna írnunk 2016-ban*, illetve amit most tulajdonképpen anti-poszthumusz írunk. Vagyis úgy, hogy a főhős (antihős?), Paul Labile Pogba még el sem hagyta a csapatot: nem távozott el sem a keretből, sem az élők sorából; nem vonult vissza; nem tiltották el. Faramuci egy helyzet. Nagyon jól jellemzi az egész juventusi klub jelenét, elveszettségét.

2016:

Ingyen jöttél, 105 millió Euroért távoztál, te ötkarú Polip. Ez mindenképpen pozitív. (A könyv szerinti mérleg, amit veled abszolvált a klub, és az ötödik kar is. Főleg az ötödik kar.) Az itt mutatott teljesítményed is az volt. Szerettünk is ezért. Sőt, időnként imádtunk. Pláne, hogy a Kancsal ingyen elhozott a Unitedtől. Fú, azt nagyon éltük! Nem kevésbé azokat a szereléseket, cseleket, gólokat, amikből volt jó néhány világklasszis, amíg Zebra mezben fociztál. Szerettük a hozzállásodat. Szerettük a lazaságodat. Szerettük a tehetségedet. Szerettük, ahogy gólörömként leplombálod a múltat az ellenfél ütőerét. Szerettük a rakettáidat, amiket a pálya jóformán bármely pontjáról, bármilyen helyzetből be tudtál indítani, hadd szívjon az ellenség: a Toro, a Kukások, bárki.

Voltak persze alulteljesített meccseid, volt, hogy nagyon haragudtunk rád, miért nem teszed oda magad eléggé, de ezek voltak a ritkább alkalmak. És különben is, hajnalban még a nap is más. Éppen ezért fájt élőben a szakítás. Amit, hogy őszinték legyünk egymással, nem tudjuk mi motivált. A pénzen kívül, természetesen. Mert azt azért ne tagadjuk, hogy szeretted a pénzt. Egész pontosan szereted. Nagyon.

Ha tippelnem kellene, akkor azt mondanám, hogy sosem szerettél igazán dolgozni a sikerért. Legalábbis nem túl keményen. Csak annyira, amennyi kemény munka mellett még belefér jó sok medencés lazulgatás a Dagadttal (Isten nyugosztalja... Vagy várjál csak, inkább ne nyugosztalja!), rengeteg Instagram poszt készítése az új hajviseletedről, néhány kosármeccs vagy egy-egy elleni játék Allegrivel.
Mert emlékszel, ugye? Torinoban éppen felfelé ívelt a sikeresség, és ezzel egyetemben az elvárások is. De neked ez nem kellett, inkább elmentél a csupán UEFA-kupa induló, válságban lévő Manchester Unitedbe, mert neked ott még tartozásod van. Meg akarod mutatni, hogy kár volt elengedniük pár éve, ingyen. Hát egy lófaszt, Palika! Ezt a süket dumát rajtad kívül szerintem semi nem vette be. Bocs.
Azért persze kösz a halat! A legszebb éveidet mégis csak itt töltötted. És rengeteg örömet okoztál nekünk. Te istenáldotta tehetségű, ötkarú Polip!

2023:

Még itt vagy, de már nem vagy itt. Igazából vissza sem jöttél. Papíron persze igen, de úgy igazából nem. Sosem. Az a huzavona, azok a döntések amiket meghoztál tavaly nyáron (amiket én még szakmailag védhetőnek tartottam, és védtem is akkor), ahogy viselkedtél egész második eljöveteled során... Hát, Allah legyen a talpán, aki ezt megbocsátja neked. Ha egyáltalán.

Jó, ebben mi is hibásak vagyunk. Mi, akik még a romantikus futball-világban születtünk, éltünk, és szerettünk bele csapatokba. Már hogy elhittük, hogy egy, a te gererációdbeli játékosnak még számít bármi a pénzen kívül. És hogy te sem csak a pénzért jöttél vissza. Pedig azért mentél el 2016-ban. Mi másért jöttél volna vissza 7 évvel később? Kegyelemből? Felebaráti szeretetből? Meggyónni és jóvátenni az elhagyás bűnét? Félisten sem voltál, nem hogy egész!

Én még annak is örültem, amikor a dagadtak meg isznak a sárban Dagadtat elszólította az Úr. Na, mondom végre kiderül a pártfogoltjairól, hogy ő volt csak olyan pénzsóvár, vagy ti is? Nos a válasz nálad egyértelmű. Sajnos. Pedig ahelyett, hogy hagytad volna, hogy térdre kényszerítse a karrieredet egy térdszalag, állhattál volna taplón talpon még jó sokáig. Mindenki nagy örömére. Lehettél volna újra a Juventus és a francia válogatott vezéregyénisége, lehettél volna talán újra BL és világbajnoki döntős, hogy azokban esetleg te jelentsd a különbséget a csapataid javára. Lehettél volna 5 milliárd juventino ikonja.

De nem, te inkább DABarokra törted a szívünk. (Bár ez se teljesen igaz, csak az olyan makacsul optimista vagy inkább nem-pesszimista szurkolókra, mint én. A realisták már az elején megmondták, hogy sosem leszel az igazi. Sőt, örüljünk, ha egyáltalán bármilyen leszel. Igazuk lett. Elismerem. Mégis szürreális ez az egész sztori. Ahogy a Juventus jelenlegi helyzete is. Vagyis ikonná váltál mégis. Az meg lehet, hogy csak a mi túlzott juventino-igényességünkön múlik, hogy ennek mi nem örülünk. Mert a mostani Juventust jelképezni sajnos nem egy evangéliumi cselekedet. Úgyhogy... Hát.. Azért...)

*Ha létezett volna a blog, létezne ez a bejegyzés is!