Szopásra áll a szénánk – Frosinone Expressz

Fenti címben szándékos a képzavar,

Szokás szerint képhibát makes a VAR!


Kezdjük a jól bevált földrajzi megközelítéssel, hol is van Frosinone? Nos Frosinone a Ferentino‐Veroli-Ceccano alkotta háromszögben található.


Szívesen!


Beharangozó lévén nézzük idővonalon a történeteket, mit tett eddig a Frosinone Calcio? A héten négy góllal éppen csak, hogy meg tudták verni a Napolit, ha lassan is, de alakul a játékuk. November végén kettő-egyre gyalázták a Genoát is, amelyik csapattal ugye mi csak egy vérszegény döntetlent tudtunk felmutatni. Igaz, mi válogatott szünetekben és BL heteken sem pihenünk, nekünk hétköznap is vannak meccsek. Mondtam már, hogy utálom a pénteki meccseket?


Könyörgöm, statisztikázzunk még! Ellenfelünk otthon játszik, és ez intő jel, mert mind az öt győzelmét a Stadio Benito Stirpe gyepén aratta, ezenkívül van még hazai pályán két döntetlenjük, vagyis vendéglátóként VERETLENEK, és a megszerezhető huszonegy pontból tizenhetet begyűjtöttek, vagyis ismerős közegben, szurkolói támogatással megbízhatóan száguld a Frosinone Expressz. A Juventus statisztikája sem sokkal jobb otthon, nyolc meccsen hat győzelem, két döntetlen. Ez eddig nem túl lelkesítő igaz? Van még hitünk a statisztikákban? Van bizony, az a tény, hogy a Juventus tud idegenben nyerni. A Frosinone meg nem, tehát  kiscsapatos attitűddel jobbára csak otthon adják elő a nagy csapatot. Meglátjuk mit ér mindez szombaton Frosinonében, amiről most már (szívesen!), azt is tudjuk, hogy hol van. Lásd első bekezdés.


Allegri számára egy ilyen pályán elért döntetlen már Európára szóló klasszis teljesítmény, egy esetleges győzelemből pedig világhírt és Hollywoodban megfilmesített Oscar-díj győztes filmet csinálna. Ebben speckó segítenék is neki, megnézném Joker vagy Blofeld szerepében, két legyet ütnénk egy csapásra, az övé lenne a világhír, csapatunknak meg lenne végre egy másik edzője.


Blofeld


Az ellenfélnél kiemelt figyelmet kell fordítanunk Barrenecheára, Souléra, Cheddirára (rá csak a neve miatt) és Di Francesco-ra. Utóbbi minden bizonnyal csak a kispadon kap helyet, ha sokat ugrál a pályán, biztos kiállítják.


A meccs dél óra harminc perckor kezdődik, filmzenének javaslom a Jó ebédhez szól a nóta műsort a Dankó rádión, igaz, tíz perc csúszással indul, de határozottan kellemes aláfestő zene lesz tévériporter helyett. Ilyesmire számítsatok:




Sörajánló: kezdősípszóra egy korsó Märzen, avagy Oktoberfest a Dunakanyarból, egy német, ünnepi láger, 5,8 % alkohollal, frissen csapra verve, és a második félidőre egy pohár Dubbel, ugyaninnen. A Dubbel 7,9 % (achtung!), ebből tényleg elég egy pohár, ha nyerünk. Viszont biztos, ami biztos, behűtök kettőt!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Disqus