Maradványérzések 2.

Floridát nehezen lehet bekeretezni, hiszen vígan eléldegélnek egymás mellett a bőrszerkós aligátor idomítók, a gyűrüsszemű kígyóbűvölők, a gazdag hipszterek és a hawaii-inges, köldökig felhúzott kockás rövidnagrágos, kövér, fehér protestáns bennszülöttek. A szubtrópusi éghajlat kiégeti az identitásod, a cél közös és ugyanaz mindenkinél, túlélni a hurrikánokat majd tovább baszni a rezet a tengerparton. A ganjatermesztők fluktuálása és a komolytalan razziák adnak némi izgalmat a szürke hétköznapoknak, de ez csak a peremvidékekre vonatkozik, az állam közepén fekvő Orlando-ban a helyzet változatlan, az emberek itt élik a nagy amerikai álmot. Az egyik legdinamikusabban fejlődő városról beszélünk, bruttó nemzeti boldogságban mérve bőven a többi urbanizált térség fölé emelkedik, már jó messziről látható, hogy itt bizony minden kurva jó. Gondoljunk csak bele, hogy milyen érzés lehet, szaros, digó migráncsként megérkezni egy ilyen helyre, ahol a kerítést is tuttomobili bútor-forgács ágyon füstölt mammutfenyőből építik, ahol kint az utcán egy Ricardo Kaká bármikor elmormolhat egy miatyánkot úgy, hogy közben senki sem köpi le, milyen érzés lehet így megjönni, az ígéret földjére, szagolni a szabad levegőt, befogni a változás szelét és dagadt vitorlával elhajózni az ismeretlenbe? Maxi fejében biztos nem ezek a gondolatok kavarogtak mikor szárazföldet értünk végre. Az otthon, jó előre kidolgozott és táblára vésett stratégiát cipelte a hóna alatt, izzadságát elhagyva maga mögött, lehajtott fejjel csukva be a szállodajtó ajtaját. A fogaskerekek egész éjjel könyörtelenül csikorogtak mire hajnalra ledobták magukról a rozsdát és olajozottan elindult a gépezet ami jobbnál-jobb ötletekkel ajándékozta meg a jó Misztert. Az első húsz percre a Mester pozitron-agya a következő találmányokkal rukkolt elő:

1. Találmány - A presszing

Jól látható, hogy ilyen magasan tán még sosem próbáltunk labdát szerezni, ilyen magasan még a madár sem jár, nem hogy a Géza, Timi, Keni hármas, ráadásul egymagában, a szabadon lófráló Ragadozó, infracélirányosan beállítva a kapu felé. Meg is lett ennek az eredménye, mert Ancsa kapitány legénysége annyira megijedt, hogy rögtön elvesztették a játékszert ami a közvetítőinknek hála átkerült a bal oldalra ahol a Mester mindjárt bevetett egy újabb találmányt.

 
 
2. Találmány - Az előre begyakorolt támadó elem

Aztakurva, hát van ilyen? Mikor az australopithecusból megszületik a homo habilis, vagy mikor a franciák rájönnek, hogy a briteket teaidőben kell támadni. Azt a káoszt, ami ott Madridban volt, egyhamar nem veszik ki a zsebből. Lássuk hát, miről is van itt szó. A támadó triónkhoz most a baloldal csatlakozott, Keniről úgy néz ki levették a pórázt és szabadon engedték, maradjunk annyiban, ez jó ötlet volt, mert a faszikám mindenhol feltűnt, kb ahol kellett, ott volt, de a lényeg nem is ez, hanem, hogy nézzük meg, lett volna legalább három különböző opció a kiugratásra vagy passzra, de okosan vissza lett adva a felfutó emberünknek, aki a labdával megtorpant és ezzel elengedte az üldözőit. Nekem úgy tűnt, az is begyakorolt volt, hogy Ken babánk, ahelyett hogy kapura fordulna, klasszik centerként visszaosztogatja a labdát. Keni kapja, meg is nézte a jobb alsót, csórikám, szép volt pedig, de a Ragadozó továbbra is ott ólálkodott szóval sakk-matt.

Ragadozó a helyén.
 
Sakk-matt.

Egyébként tök ugyanez zajlódott le a második gólunknál is, ezért kezdem hinni azt, lehet, hogy ezek tudatos támadás-építések voltak. A háromszög nagyon jól működött itt is, megint bal oldal de amúgy a jobb is erős volt az első fél órában. A szabad ember megint meg volt és megint beszopatták a spanyol középpályát a visszaváltásokkal. Hegyezett cerkaállapot volt ez kérem szépen, meglepő, friss és üde.

A második gól előkészítése.
 
Maga a gól. Csiki-csuki.

A hátralevő időre kicsit leültünk, de a hőség miatt, nem a Mester kérésére, ez azért látszódott. A bekapott gólunk, Vini Jr. elfutása sem írható fel konkrétan egy személy számlájára, nagyban közrejátszott az, hogy a száz évesen is elképesztő formában lévő Modric magára talált és elővette a varázspálcáját, szóval nyugodjunk le, jöhet a második félidő. 

A hetvenedik percre gyakorlatilag egy zsír új Juventus került a pályára, így akár egy új meccsről is beszélhetnénk, de jól láthatóan próbáltuk ugyanazt játszani. Sajnos azzal, hogy Ken baba kikerült a képből, az összjáték is akadozott, Milik nem hozta ugyanazt a szintet. Ja igen és megkövetem saját magam, ugyanis Keni nem csak burger alapanyagnak jó, ebben a szabadabb szerepkörben kifejezetten hasznos volt, sőt mondhatni, motorja volt a csapatnak.

Aztán jött Gatti negyedórája, nem tudom srácok, ti hogy vagytok vele, de nagyon kellett már egy ilyen bekk oda hátra, a csávó megmutatta, hogy nyomják a digók a curlinget, utána a 85-ben tolt egy akkora bombát, hogy ha Kurti tényleg kurta lenne bemenne, de nem ment:

Sika-sika-sika.
 
Próbálkozott a Real még a végén, ment az X-ért, de nem hagytuk magunkat, begyűjtöttük a világ összes sárgáját 10 perc alatt, a legvégén pedig Vlaho bepasszírozta Soulé gyönyörű kiflijét. Az amerikai történet ezennel véget ért. Marhaság lenne bármiféle következtetést levonni két edzőmeccs alapján, de azért az látszik, hogy a fiatalokban van elég dzsúz ahhoz, hogy ebből össze lehessen rakni egy működő csapatot. Két kérdés marad csupán, amit láttam az elején az Maxi volt-e, vagy csak a kémia a srácok között. Meglátjuk, ugye, mondta a Zen mester, meglátjuk. A másik kérdés meg az, hogy Pogácsa lerakja-e a kontrollert végre, vagy kiíratja magát táppénzre egy újabb évre.

"Faszomat sem érdekli már ez az egész baszás, mennék már a dubaji plázába síelni.."
 
Itt tartunk egyelőre. Atlantába is elmegyek majd megnézni a meccset, szerencsére az már rendes emberi, érted, európai időben lesz. Most sör ajánló nem lesz mert rohadt másnapos (inkább harmadnapos) voltam, így csak gumimedve és rizses csoki fogyott meg cukormentes kóla, szemetet meg nem illik a cimboráknak ajánlani ugyebár. Hoppá, most látom Cesenaban lesz az Atlanta, az meg hogy, ja és Vlahovic az egyik félidőt majd itt játssza a másikat meg ott, vagy most miafasz? Mindegy is, lesznek itt még kérdések szép számmal. Jól van Bogyókák, kellemes vasárnap délutánt nektek!





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Disqus