A nosztalgiavonat elindul Friuli vidék természetes központja felé és meg sem áll a Piazza Libertá-ig. Leszállsz, beleszippantasz a levegőbe, persze azonnal megcsap a frissen sült kalács és a prosciutto illata, mész utána, követed, mint engedelmes kiskutya a gazdáját. Kávé is fog kelleni meg egy megfelelő hely a sarkon ahonnan belátni az egész teret. Szemlélődsz, de kezd elmosódni a kép, egy pillanatra olyan mintha megnyílt volna előtted a középkor. Árusok és hangoskodó goliárdok népesítik be a környező utcákat, ahogy a nap első sugarai beszöknek az árnyékos helyekre és elérik a felszínt, mint meglett vén férfiemberek dereka, úgy roppannak a töredezett macskakövek. Udine. Megérkeztünk. A szentimentalizmus eléri a korosodókat, agyalunk, lamentálunk, a régmúlt idők maradványain lakmározunk, kopasz keselyűként kőrözünk és kutatunk az elhullajtott darabkákért. Ez jutott nekünk mára. Beérjük vele, mert az asztal mellé kerültünk, már nem osztottak lapot, túl sok körből maradtunk ki, de gondoljunk bele, mekkora fegyvertényt jelent mindez. Nincsenek kötöttségek, elvárások, a nagy célok hajhászása most háttérbe szorul.
Jó kis csapat volt az srácok, egyáltalán nem volt szégyen kiszopni egy olyan gárdától ahol legelöl egy olyan trió terrorizált, mint az Antonio Di Natale, Simone Pepe, Fabio Quagliarella hármas. A kapuban a fiatal Handanovic, középpályán pedig a még fiatalabb Gökhan Inler. Nagyon fasza kis Udinese volt az, a rá következő idényekben le is húztuk őket párszor. A visszavágóra azért összeszedtük magunkat és lepofoztuk őket 2-1-re, alább egy kis ízelítő:
Várható kezdő:
Silvestri a kapuban – Őt legalább el tudtam helyezni a kis koordináta rendszeremben, voltak halvány emlékeim róla, hogy a Hellasban teljesen korrekt hálóőr volt, sőt, nekünk is tört borsot az orrunk alá, nem egyszer, de hogy az elmúlt két évet már Udinében töltötte, az totál kiesett, mint Ozzynak a nyolcvanas évek.
Masina,Bijol,Pérez a védelemben – Na, itt már jöttek a gondok, mert Masinát utoljára a Bolognában láttam – besztlíget nem nézek, a gyerekeknek való – de az piszok régen volt már. A szlovén meg az argentin srácról annyit tudok, hogy szép méretes példány mindkettő, ha nagy és nehéz az okozhat gondot nem? Majd lesz valami.
Kamara,Lovric,Walace,Zarraga,Ebosele a középpályán – Teljes összeomlás, üresség, fogaskerekek állnak, mozdulatlan minden. Tanár Úr én készültem, az úgy volt… Tulajdonképpen a gugli sem segített, Zarraga és Kamara ráadásul most érkezett, bajnokságon kívüliek, fiatal arcok, viszonylag kevés játékperccel a hátuk mögött. Walace valahonnan ismerősen csengő név, ő is nagy és nehéz, szóval gondot okoz majd. Lépjünk tovább.
Beto és Thauvin a támadó harmadban – Mivel Dúlifúlit jegelik, lassan már fél éve nem került a pálya közelébe, ezért Beto vállát nyomja a teher, hogy megszopasson minket, a gall véndiák Mexikóból ugrott át még tavaly, nem sokat volt pályán ő sem, reméljük, ő nem okoz majd gondot, közepes magasságú és pehelysúlyú.Sör ajánló.
A mai estére egy alsóerjesztésű szőke lágert választottam Udine egyik kedvelt sörfőző manufaktúrájából, fogyasszátok élvezettel. Persze, ha nem akartok sokat utazni, akkor a helyi csemegében biztos kaptok egy Birra Morettit is, lényeg az autentikus jelleg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.