Mit adott eddig nekünk Giuntoli?


 

Cristiano Giuntoli élettörténete nincs tele éles kanyarokkal, hatalmas fordulatokkal vagy izgalmas kalandokkal, mint valami spagettizabáló, vadnyugati pisztolyforgatónak. Az ember mintapéldánya egy átlagos, valamire való, keményen dolgozó szakmabelinek. Megjárta a ranglétrát, becsülettel védekezett alsóbb divíziókban, de miközben csontosra törték, ő mellette tanult és képezte magát. Jól tette, ugyanis a munka gyümölcse beérett és kiharcolt magának egy állást Spezia-ban, ahol egy évet töltött el sportigazgatóként. Nem írnánk róla, ha nem lett volna eredményes az ottléte, feljutatta őket a Serie B-be, köszönhetően már akkor is, kiváló állású sasszemeinek. A másodosztály már szélesebb terep volt számára, válogathatott sok érdekes forgatókönyv közül, főszereplőnk pedig a Carpi mellett tette le voksát. Az első komoly szerződése, ami öt évre szólt, erős koncepcióval miszerint, pár év alatt a kiscsapat a feljutást tűzte ki célul. Aprólékos munkájának köszönhetően ez össze is jött neki a legvégén, pont jókor – tegyük hozzá, hogy a Carpi nem bukdácsolt, háromszor is alulmaradtak ugyan az osztályozón, de mindig ott voltak a dobogón – az utolsó mérkőzése után De Laurentiis megkereste azzal a felütéssel, hogy lenne itt egy nagyobb cél, melegében üljön át a Napoli igazgatói székébe és rakjon már össze egy csapatot a bagósnak, hogy megmutathassák, Maradona után is van élet Nápolyban, még ha ez elképzelhetetlennek is tűnik.

 

Felraktuk a kotyogóst a tűzre.

 

Emberünk nem szívbajos, beleállt a dologba és pofátlanul belekezdett. Kellett mit kukázni, ha értitek mire gondolok. Jorginho, Hamsik és a kis Lorenzo adott volt, de ez még nem volt Sarri csapata, kellett neki egy stabil középpálya, határtalan munkabírású játékosokkal és szélsőkkel valamint egy állandó, viszonylag lábbal is jól teljesítő kapussal. Giuntoli a következő arcokat hozta neki:

Pepe Reina, a Bayern-től csórta el kemény €2 millió-ért, Hysaj-t az Empolitól €5 millióért, mekkora bagó volt ez a bajnokság egyik legjobb fullbackjéért te jó ég, és a végére Allen-t €12 millióért, tudjuk, hogy utána évekig ő volt a legkeresettebb box2box, pam-pa-ram-pam. Megjegyezném, hogy ez a csapat végig vezette a bajnokságot abban a szezonban, minket is szopattak ott ahol tudtak, csak hát a végén mikor már elhitték, Maxi, az akkor még dagadó, véreres faszára húzta őket. Többet ilyet sem fogunk már látni, már ha beégett a retinátokba, akkor emléknek megmarad.

A második éve még durvább volt. Kezdte azzal, hogy ránk sózta bosszúból a Röfit, persze tudom, szerettük, jó kis csávó volt, de közel sem hozta azt, amit Nápolyban, ahol szinte fosta a gólokat. Jött még Milik az Ajaxból és €16 millióért Piotr Zielinski aki a mai napig oszlopos tagja a Napolinak. Tulajdonképpen ezzel lerakta az alapokat amire Sarri egy gyilkos gépezetet épített fel, egy rugalmas gerinccel, az oldalakon mérges skorpió farkakkal tűzdelve. Nem érdekel, akárki akármit mond, az egy brutális csapat volt, támadásban legalábbis biztosan, hátul azért, hiába volt ott Koulibaly, mellette Raúl Albiolok játszottak, szóval a mi BBBC-el nem vették fel a versenyt. Stabilak voltunk, földrengés biztosak, Barzapapa akkoriban még bárkit leszedett a pályáról.  

A következő években hülyére vette a fél világot. Jorgit elpasszolta a Chelseanek €60 millióért, nagy pénz volt az akkor. Az Evertonnak leadta Allent, akit Sarri kifacsart mint egy citromot, és így is legombolt róluk €25 milliót. Jött közben Fabian Ruiz, aki kiégett két év alatt, de a PSG-nek még jó volt €23 millióért. Koulibalyt végül csak eladták, érte is kaptak €40 milliót. Az a kemény, annak idején €8 milkáért vették a szenegálit. A lóvét ugye állandóan visszapörgették pár új játékosba, Kuli helyére jött Kim Min-jae, szaros €18 millióért, ti láttátok, hogy beválik majd? Giuntoli látta, a kiválóan elhelyezkedő sasszemeivel. A Bayern most €50 millát fizetett érte. Ja és Anguissa-t is behúzta potom €15 millióért. A legvégére maradt Kvaratskhelia egy tizesért, akit már nem fog eladni, mert úgy döntött lép egyet megint, hogy előre-e az majd elválik. Persze megint úgy váltott, hogy előtte meglett az a bizonyos scudetto is.
 
 

 Ismerős? Az ott milyen teló?

 

Szóval mit adott eddig nekünk Giuntoli? Számokban kifejezve, tulajdonképpen €27 milliós pluszt ezen a nyáron, hozzáteszem július elején érkezett, volt rá két hónapja, hogy dolgozzon. Voltak ugyan előkészítve ügyletek, de hivatalosan semmi sem volt még elkezdve és- vagy lezárva. Szóval tiszta lappal indíthatott. Az előző évek elbaszott átigazolási időszakaihoz képest elképesztő amúgy, hogy mit csinált, majd mindjárt meglássátok.

Kezdte azzal, hogy gyorsba lezárta a Kulu ügyet és legombolt a Spurstől €30 millát, nálunk nem működött volna, Allegri mit kezdett volna vele? Jó, mostanában senkivel sem kezd semmit sem, valószínű, hogy ezt Giuntoli is belátta, de ő rugalmas ember, ha már így alakult, akkor legalább legyen belőle valami lóvé. Gyorsba véglegesített pár játékost, akikhez amúgy Allegri ragaszkodott, gondolok itt Ken babára és Locatellire. Nem volt olcsó, összesen €60 mihályt kellett lerakni értük. Érkezett egy új szélső, a libériai elnök kisfia €11 millióért és egy ígéretes védő tehetség, akit kapásból letoltunk kölcsönbe, hogy az a kis bére se a klubot terhelje. Erről az oldalról több nem történt, nem is nagyon volt mozgástér persze.

Most jön a magic. A bevételi oldalon hengerelt a faszi. Nem akarok belemenni a részletekbe, mert csináltam egy táblázatot, amiben benne van minden. Irdatlan bértömegtől szabadultunk meg kedves barátaim. Számokban kifejezve majdnem €50 millióról beszélünk, ami felszabadult és mellette volt még majdnem €60 millió befolyt összeg az eladásokból. Nem néztem, hogy utoljára mikor volt ilyen, de abban biztos vagyok, hogy nem mostanában. Mondjuk erre való a kommentmező, dolgozzatok egy kicsit ti is cimborák. A táblázathoz még annyit, hogy a fizetések a valóságot tükrözik, tehát, ha valakit kölcsönbe adtunk, de a fizujának az x %-át továbbra is magunkra vállaltuk akkor az van ott feltüntetve, így tényleg az felszabadult bértömeg.

 


Összegzésképpen én azt mondom, ez egy rendes sportigazgató dolga és feladata, akkor működött ez utoljára ilyen flottul, amikor még a Kobra irányított. Maradjunk annyiban, hogy ezzel még nem váltottuk meg a világot, de ha majd kapunk egy értelmezhető edzőt is Giuntoli mellé, még az is lehet, hogy lesz egy nézhető csapatunk. Eddig csak találgattunk, hogy Maxi a pénz miatt maradhatott-e továbbra is a helyén vagy voltak ennek sokkal szentimentálisabb okai is, de látva, hogy dolgozik Giuntoli, szerintem az előbbi lesz a befutó.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Disqus