Juventus - Cagliari kiharang

Nem megmondtuk? A csatáraink beindulnak, mint a rajzszakkör. És lőn! Kerek 387 perccel ezelőtt szerzett utoljára valamelyik támadónk (érvényes) gólt. Ja, hát kérem szépen - kontrázhatnánk* -, ez van, ha egy edző nem oktat támadásépítést! De ez Allegri esetében nincs így. Oktatja. Jól oktatja. Csak éppen calma. Türelemre van szükségünk ahhoz, hogy a tananyag eljusson a megfelelő fejekbe, és ott tudássá alakuljon. Ne pazaroljuk el azt a 12-13 gólt, ami az összesen 120-130 millió euróra taksált csatárainkban van**, amikor még nincs rá szükség! Kean 2 góljával is mi lett, amikor a Mester kérése nélkül rugdalta őket? Elvették. Mind a kettőt. Teljesen jogosan! Egy ilyen fiatal ék ne akkor szerezzen gólt, amikor ő akar, hanem amikor az edzője kéri! És mivel Mister Max nagy mágus, ezért nem kéri még, hogy a támadói gólt szerezzenek. Majd ha fontos lesz, addig calma van. Egyelőre nem fontos, mert a sokat szidott középpálya és a gyengének ítélt védelem szépen szállítja  a találatokat: Locatelli, Cambiaso, Miretti, Bremer, Rugani. És emellett a védekezést is tökéletesen megoldják, Szczesnyvel kiegészülve. Aki kifejezetten megbízható idén.
7 mérkőzés, 6 győzelem, 19 megszerzett pont, 8 lőtt és 1 kapott gól. Minek ehhez csatársor? Minek támadó támadók? Minek a fejetlen előrejáték? Calma és pontok. Vincere non è importante, è l'unica cosa che conta.

Nem is igazán tudom eldönteni, hogy örüljek vagy szégyelljem magam? Allegri ugyanis hű a Juventus klasszikus mottójához. Ezt (is) hiányoltuk, a szemére vetettük, hogy pragmatikus, de már az eredményeket sem szállítja. Hát tessék, szállítja. Tessék akkor örülni. Tessék elégedettnek lenni. Nem kell mindig a véget várni. Az annyira magyar.

Öröm a köbön, boldog arcok a lelátón: ismét igazi tűzijáték zúdult az ellenség kapujára

No de azt is mondhatjuk, hogy ugyanúgy szürkék vagyunk, mi, akik fekete-fehérnek születtünk. Mert hogy ez a játék szürke. Nézhetetlen. Unalmas. És hogy ettől hogy érezzük magunkat egy-egy meccs közben és után? Egy korábbi, 98 éves páciensem*** szavai jutnak eszembe, aki rendre ezt felelte a hasonló témájú kérdésemre: Középrohadtul. Már persze az lehet középrohadtul, akit még érdekel a csapat, és valahonnan - ki tudja honnan? - erőt vesz magán, hogy leüljön a tévé elé megnézni ezt a szürkeséget. Valamelyik árnyalatát az ötvenből. De hát azért ez csak nem méltó a Juventushoz! Úgyhogy lehet nyugodtan szégyenkezni is.

Persze most kérhetitek - jogosan -, hogy az egyre növekvő tagdíjért cserébe írjunk már végre valami újat is. Mert az utóbbi időben csak ismételjük önmagunkat. Hát ja. Mint a csapat. Mit írhatnánk újat, ha a csapat se csinál semmi újat? Még csak egy jó pletyaka sem érkezett a közelmúltban, hogy azon csámcsogjunk. Az még akár ki is mozdíthatna az apátiából. A félelemből, hogy ebből nem lesz kiút.  Mert egyelőre nem látszik, ez az út merre visz. Egy valamit azonban még most sem szabad elveszítenünk, a hitünket! Egyelőre nem tehetünk hát egyebet, mint hogy nem újat mondunk (mutatunk), hanem régit, és azt kívánjuk: 10 év múlva ne ez a dal legyen!

Hallgassuk és halljuk meg egymást!

Fino alla fine!

*Kontrázhatnánk, értitek! Micsoda áthallás!
** Vagyis egy csatár által szerzett gólunk nagyságrendileg 10 M €-t ér! Hát hol van még egy ilyen klub a világon, aki ilyen értékes gólokkal rendelkezik?
*** Isten nyugosztalja, Anci néni! Azt ígérte, amikor utoljára találkoztunk, hogy már csak azért is megvárja a 100. születésnapját, hogy megkapja azt a 100.000 Forintot, amit minden 100 évesnek ígért az akkori ormány. (A lányától tudtam meg később, hogy még a 101-et is megérte. Szép volt!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Disqus