Giuntoli bemutatása - cenzúrázatlanul!

A Juventus új sportigazgatója a napokban mutatkozott be és válaszolt az újságírók kérdéseire. Sajnos mind az olasz, mind a magyar oldalakon pontatlan, rosszul értelmezett és fordított formában találhatóak meg a beszélgetés részletei, így mi most a teljes, cenzúrázatlan és valós szöveget közöljük az eseményről.

Gintonic úr


Először is hadd köszönjem meg Aurelio De Laurentiis úrnak, hogy munkát adott nekem, amikor a nápolyi akkumulátorgyár takarítójaként tengettem a napjaimat. Már majdnem meghaltam a mérgező gázoktól, amikor az elnök úr elhívott magához és azt mondta: "A f*szt fáj a tüdőd meg a fejed, ez Nápoly! A gyárban jobb a levegő." Imádom Nápolyt. A várost, az embereket, az aromát. Nyaranta mindig az Etnára mentünk kirándulni. Térdig gázoltunk az évszázadokkal ezelőtt elszenesedett emberek maradványai között. Felejthetetlen élmények ezek. Engem is sokkolt, amikor most nyáron kiderült, hogy a családom juvés, én pedig gyerekkorom óta zebradrukker vagyok. De ez büszkeség a családnak.


Rögtön az elején a célokról kérdezték az új vezetőt:


Azért hívtak ide, hogy újra versenyképes és fenntartható gazdálkodású csapatot építsek. Kezdésnek máris áthúztam pár sort a könyvelésben, remélem, az ügyészségen nem veszik észre. Én nem fogok szólni senkinek. -mosolygott az új sportvezető.


A játékoskeretben máris történtek új események, például Rabiot szerződéshosszabbítása és Weah leigazolása.


Rabiot szerződéshosszabbítását már az érkezésem előtt lezsírozták a srácok, ne engem hibáztassanak. Most mondjam azt, hogy Zidane és Makelele keveréke a srác? Ugyan már! De mit lehet tenni, az edző valamiért szereti. Weah jó olcsó volt, így nem várunk tőle sokat. Elég, ha létszámra megvagyunk. Különben is, a mester szerint nagyon jó a keret és nagyon elégedett az eddigi helyzettel. Hát, én is az lennék a helyében. Nem minden edző dolgozhat Rabiot-val és Weah-val, nem? 


A távozókról is kérdezték Giuntolit:


Ez a jenki gyerek, mármint a néger srác, vagyis...a másik néger srácunk, a régebbi, nem a mostani, de az is jenki, szóval...na, az a pufipofi McReady, szóval róla nem mondtuk, hogy a piacon van és nem számítunk rá. Így kevesebb pénzt kaphatnánk érte, ha tudnák, hogy már nem kell. Ezt még titkoljuk, de így is sorban állnak érte a pénzes csapatok, óriási lesz a licit. (pár másodperc pajkos bámulás után azonban mosolyra húzódott a szakember szája) Hahaha, na ennyit a viccről, látszólag senkinek sem kell, szóval nem tudom, mit kezdünk majd vele. Lesz, ami lesz. Arthurról szólva, ő egy tehetséges srác, csak sajnos kitartóan nemibeteg, így játékra kevésbé alkalmas. Megköszönve a Fiorentinának az eddigieket, valahogy elpasszoljuk hozzájuk, ha kell, még fizetünk is nekik. Hátha nekik van valami csodaszerük. Higgyék el nekem, nagyon csúnya nők élnek Firenzében, szóval van remény. Még a végén megjavul, azzal meg mi járunk jól. Bonucci helyzete nehezebb, mert amikor említettem neki, hogy eladnánk, egyből pofonra állt a keze, így el kellett futnom. Azóta nem beszéltünk.


Slágertéma Vlahovic és Chiesa helyzete is:


Nekünk ők az érinthetetlen kategóriában vannak. Aki nem fizet, nem nyúlhat, hozzájuk, ez egy tisztességes hely. De tudja mindenki, hogy üres a kassza, így ha elég pénzt adnak ahhoz, hogy már ne legyen ciki eladni őket, de persze a pénz nem lenne elég a minőségi pótlásukra, akkor átgondoljuk a dolgot. Kifogásunk már legalább lesz.


Lukaku ellen tüntető szurkolókról is esett pár szó:


Komolyan nem értem a szurkolókat. Egy olyan játékos ellen tüntetnek, aki még nincs is itt. Mármint...a még az azt jelenti, hogy most nincs itt. Akkor meg fölösleges tüntetni. 


A védelem is változhat a Bonucci-ügy miatt:


Igen, lehetnek változások. Még az is lehet, hogy valaki még távozik, vagy majd igazolnunk kell, de mindegy, ki jön vagy marad, amíg De Sciglio a keret része, mert úgyis őt játszatja a mester. Azt kérte tőlünk, hogy ha lehet, igazoljuk le a srácot mégegyszer. Ezen még gondolkodnunk kell. 


És ha már említették a mestert:


Allegri remek munkát végez, mi Nápolyban nagyon nagyra tartottuk az utóbbi években végzett munkáját, de hasonló elismerő szavakat hallottam a milánói és római kollégáimtól is. Ő egy remek szakember és ember és a legkiválóbb stratéga és a legjobb edző és a leg....most min röhögnek, nem viccelek, ez itt van mind a papíron előttem, ő csúsztatta a zsebembe, mikor jöttem befelé. Ja igen, és nagyon elhivatott és bátor és calmasztikus. Bízunk benne!


Pogba nem sokat játszott az utóbbi szezonban:


Nos, Pogba egy remek labdarúgó, ez nyilvánvaló. Igazi példakép a srácoknak, hiszen honnan tudnák különben, hogy éppen melyik haj a trendi manapság. Egy csapat ne csak játékban hanem stílusban is legyen kiemelkedő, nem?


Végezetül, megkérdezték a vezetőt, miért néz ki teljesen máshogy, mint a korábbi képeken:


Ja! Hát semmi, csak itt kérték, hogy fürödjek meg és tegyem rendbe magam. Tudják, ez Nápolyban nem szokás, és hát könnyen beleszokik a jóba az ember.

Akkor és most

Legvégezetül ismét szóba került Allegri:


Nagyon bizakodó vagyok! Nincsenek minimum céljaink, csak Max. Ő nekünk a max, a legjobb, igazán kiváló mester!


...mondta el Giuntoli, majd a tájékoztató végeztével az ápolók visszaadták rá a zubbonyt és elkísérték az "irodájába".


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Disqus