Fű, fa, füst

 

Weöres Sándor: Fű, fa, füst

Özönvíz-táj ez, tág és szédítő,

a kőkorszaknál ősibb az idő,

emlékezés sem kísér az úton –

Ekképp mesélték, csak innen tudom:

mikor pelenkám volt még és dadám

s a Hold kezemnél ült az almafán,

az „ee-ee” és „papa-mama” után

az első, amit kimondott a szám:

„fű, fa, füst”.

Úgy tűnik, mintha látnám-hallanám:

fölöttem süt víg napocska-anyám,

a dajkával kis kocsiban tolat

engem, reménydús fiatalurat,

s oly fontos, mint nagy dörgeteg beszéd,

mitől országok esnek szerteszét

és véres lesz a puszta és a rét,

hogy kimondom e szent varázsigét:

„Ffű-ffa-fjtt-”

Fogatlan szájjal tátogattam és

érzés nélkül jött sírás-nevetés,

a sorsom nem volt könnyű vagy nehéz,

múltat s jövőt még nem festett az ész,

idő nem volt, csak az örök jelen,

mely, mint a pont, kiterjedéstelen

s mert kezdettelen, így hát végtelen –

mi áll, vagy mozdul, minden névtelen,

fű, fa, füst.

A tarka egység részekké-szakadt,

rámzúdult a különbség-áradat.

Képzelj faágakat: mindegyiken

sok két- és hárommagvu tok terem:

így lett lassacskán mindennek neve

párjával: tej-víz, fehér-fekete,

orr-fül, huszár-baka, fésű-kefe

s hármasban: elefánt-zsiráf-teve,

fű-fa-füst.

Óriások közt telt az életem,

a vállukig sem ért föl a kezem.

És egy nap – tisztán emlékszem reá –

nem fértem állva az asztal alá.

Lejjebb ereszkedett a mennyezet

és kezem-lábam megszélesedett.

Ahogy én nőttem, úgy kisebbedett,

de napjaimnak kedvesebbje lett

fű, fa, füst.

Sorsom huszonnégy esztendőt lerótt,

még végigélnék néhány-milliót:

hasztalan vággyal nézem a jövőt,

gyerek áll így a más-cukra előtt.

De a kevés is jobb, mint semmi se,

az élet szép, csak bánni kell vele

s ha félrebillen kedvem kereke,

helyrezökkenti a varázsige:

fű, fa, füst.

Szép a való! Szebb, mint minden mese,

kár, hogy mindünknek hűtlen kedvese.

Azért van mind a tétlenség s a tett,

hogy tompultabban lásd a végedet. –

Kinn ülök most a híg téli napon,

mint aranya körében Harpagon

s ha mennem kell majd: tenger vagyonom

búcsúzóul még összeszámolom:

fű, fa, füst.

(1938)