A beharang után végképp nem nekem kellene írnom ezt a posztot, de mardelnek a Börzsönyben továbbra is csak orosz világhálója van (internyet), bombahoppa aligátőrködik a malátakoktéljai fölött, Tigris meg csak fenyegetőzik, mert tudja, hogy úgysem tudja beváltani. Mint repontos automata a random műanyag palackot. De mivel nekem csak látszólag van idilli családi életem (gyerekzsúr, asszony főz, ember meccset néz), így megint én vagyok az, aki megmenti a T. Szerkesztőség s*ggét.
A meccs első 25 percét nem láttam, mert gyerekzsúron voltam. Azért voltam, mert SZERETTEM volna ott lenni. Mondtam már? Aztán a második félidőt meg el sem tudtam kezdeni, mert az asszony szokás szerint nem bírt a két gyerekkel. Úgyhogy nagyjából 20 percnyi játékból kellene megmondanom, hogy miként is értékeljük a mutatott teljesítményünket. Ami szerintem ABBÓL a 20 percből nem nehéz, mert az alapján a maradék időben is ugyanazt csináltuk: kínlódtunk.
Ezért Allegrit már felnégyeltük volna, Mottával meg egyelőre csak azok elégedetlenek, akik akkor is elégedetlenek lennének, ha minden meccset 13:0-val abszolváltunk volna, Vlahovic meg már most 20+ gólos csatár lenne a szezonban. Én mégis azt mondom:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.