Chivu: Nekünk nem kellenek szabályok

kiharang helyett






na vajon mit mondtak?




Nem, nem azt mondták, hogy dögöljön meg az izé, hanem:

Pedig azt is mondhatták volna, hogy:

DÖGÖLJÖN MEG AZ IZÉ!


Kérdezzünk meg egy pártatlan szakembert, Leandro de Almeida szerint is egyértelmű csalás történt, szintén feldúltan nyilatkozott a meccs után:



Mit mond bombahoppa?

EGY MECCSEN, RANGADÓN KI LEHET ÍGY KAPNI,
DE NEM LEHET ÍGY NYERNI, DÖGÖLJENEK MEG!






Valakinek ma meg kell halnia

 

Kicsi ez a világ kettőnknek, már amennyiben személyiséggel lehet felruházni egy ilyen velejéig rothadt entitást, mint az izé. Nincsenek szavak, a poszt megírásához az AI segítségét kellett kérnem, mert kihullott kezemből a mobil, amikor bepötyögtem az i, z és é karaktereket.


AZ. Ez AZ. Ez az izé.


Nincs holnap, nincsen tegnap, csak az itt és most van. Szembe kell szállni a gonosszal, és földbe kell döngölni, majd a kitépett nyelvével gúzsba kötni. Átkot, rontást, delejt, mágiát, mindent is lehet és kell ma este használni, jogos önvédelem lesz ez a mérhetetlen gonoszsággal szemben. 


Sose mondd ki a nevét!


Most minden eszközt be kell vetni, mert nem az erkölccsel, hanem az erkölcstelenséggel állunk harcban. Erény, etika, morál, hit a mi zászlónk, hitszegés, árulás, kicsinyesség az ellenfél címere, melyet egy álnok kígyó díszít. 



Nincs más hátra, előre!

A felszabadító csapatok az olimpia megnyitására időzítették az első rohamokat, Milánó porig ég, lassan, de biztosan. Mi ott leszünk, már ott vagyunk, hegyezzük a dárdáinkat, hogy finoman, lágyan belemárthassuk ma a Fenevad szívébe.


Ő Szenszej, Jokert nem enged írni a Google
szerzői jogok miatt.  Pedig nincsenek jogai.
Ám legyen! Ma este leolvad Szenszej vigyora!


Rombold porig!

 



Itt az idő, most vagy soha!




Minden analóg (Schrödinger és Hofstadter)

(SPOILER: ez a bejegyzés többek között arról szól, hogy a Juventus bajnok, aki "ennél is többet" akar, görgessen a végére!)


Vén buzik vagyunk, nékünk már minden analóg. Természetesen csak a magam nevében beszélek, a szerkesztőség többi tagja majd a saját ritmusában cáfol vagy comingoutol. Nekem Brüsszelről Heysel jut eszünkbe, akkor még ingyen szoptuk a csecset és másnap dagadó mellel mentünk az oviba/suliba/gimibe. Apropó gimi!


Gimme, Gimme (A Man After Midnight)


A kis kitérő után térjünk vissza az analógiára és a macskákra.




Schrödinger macskája igazan furcsán viselkedik a dobozban. Az elmélet szerint a kvantummechanikában az elemi részecskék egyidejűleg több helyen, különféle állapotokban lehetnek. A gondolatkísérlet arra az abszurditásra mutat rá, hogy a macska élő vagy holt állapota attól függ, hogy megfigyeli-e valaki ezt az állapotot. Ennek a problémának a gyökere a szuperpozíció elve. A kvantummechanikában szuperpozíciónak nevezik, amikor egy elemi részecske (vagy részecskékből álló rendszer) ún. kevert állapotban van, azaz bizonyos tulajdonságait nem tudjuk egyértelműen. Mindezek mentén én megállapíthatóan szuper pozícióban vagyok, ugyanis ma a Juventus a kupában játszik, de amíg nem ér véget a meccs (analógia (sic!): amíg meg nem nézem a macsekot a dobozban (cicc)), addig nem tudhatom, hogy továbbjut-e, vagy nem, kupagyőztes-e vagy sem a csapat. Hiszen egyidejűleg több állapotban is létezhet. ERGO KUPAGYŐZTES!

Nade! Az egyidejűségnek is vannar relevanciái, hiszen nem csak kupa, hanem bajnokság és Bajnokok Ligája sorozat is zajlik. Gondolom tudjátok, hogy hova fogok kilyukadni, igen, ma megnézzük, hogy kupagyőztesek vagyunk-e, és jövő kedden megnézzük, hogy BL-győztesek vagyunk-e. Ez egy jelen idejű folyamatos igeidő, mert jelenleg egyszerre vagyunk kupa- és BL-győztesek is. Semmi se tart örökké, és mindennek vége szakad egyszer, de kurva sokáig tart, miért? Erre Hofstadter-törvénye a magyarázat, a törvény egy önmagára hivatkozó, idővel kapcsolatos szállóige, amelyet alkotója, Douglas Hofstadter után neveztek el.

„Hofstadter törvénye: Minden hosszabb időt vesz igénybe, mint várnád, még akkor is, ha figyelembe veszed Hofstadter törvényét. ”

Mit jelent ez nekünk? Azt jelenti bizony, hogy hiába nézünk be ma a kupadobozba, ha továbbjutunk, nézegethetjük tovább. Vagy hiába nézzük meg kedd este a Galata elleni meccset, ha nem kapunk ki tíz góllal, nem tudjuk meg, hogy kiestünk-e vagy sem. Szar az élet, várni kell mindenre.

Mit tudunk még a Juventusról? Azt, hogy a bajnokságban még nem dőlt el, hogy megnyeri-e vagy sem, tudjátok, doboz és macska... vagyishát bajnokok vagyunk, izé, kupagyőztesek vagyunk és mienk a nagyfülű BL köcsög is! Egyszerre, több helyen, különféle állapotban létezünk. Dolce vita forever!

EZ BIZONY TRIPLETTA!

Élvezzétek ki minden percét a mai estének, mert ma este belekukkantunk a coppa dobozba, hogy megvan-e még a triplettánk. Ahogy a lómaiak is mondták vala:

CALPE DIEM, BABY


Most jöjjön a záró gondolat, hiszen azzal kezdtem, hogy aki nem kíváncsi a barokkos körmondataimra és "ennél is többet" akar, az görgessen egyből a végére. 

Nos, lusták és léhűtők! Ez most csak nektek!

ENNÉL IS TÖBB




Disqus