(Spoiler alert!) Nem, dehogy látjuk. Egy meccsből semmiféle messzemenő következtetést nem vonhatunk le, s nem is esünk abba a hibába, hogy megpróbáljuk. Ahogy a beharangban is beszéltünk róla, nem nagy időtávokban, hanem egészen kicsikben gondolkodunk idén itt a blogon. (A szerkesztőségben nem, ott természetesen már elkészült az aktuális 5 éves terv: fekete-fehér - magyar - naranccsal, a juventino szelleme vasútjával, és egy ürgebőrbe varrt időutazó géppel.) Viszont rendszeresen szeretnénk jelentkezni, mert - belső - igény van rá. Egy meccs, egy beharang és egy kiharang vagy valami ilyesmi. No pressure, csak lazán.
Szóval lesz itt taktika, hadrend, rácozás, Tudorball meg minden lófasz.
Állítólag 3-4-2-1-ben játszottunk, bár ennek sosem tudjuk, mennyire van jelentősége. Motta például kitalálta a 2-7-2-jét, amit kis túlzással egy nagy csomó szakíró a futball újrafeltalálásának titulált. Mert hogy a Mister nem alapvonaltól-alapvonalig, hanem oldalvonaltól oldalvonalig gondolkodott a felállás számszerűsítésében. Ami Bolognában az ottani lehetőségekhez képest kiválóan működött, Juventusban meg aztán rövid idő után sehogy. Vagyis 1:0 azok javára, akik azt mondják, ezek csak számok.
Aztán ott van a támadófázisban és védekező fázisban mutatkozó pozícióváltás a játékosok egy részénél, amiből például Conte űzött sportot. Az akár kifejezetten támadónak is mondható 3-5-2-jéből védekezésben villámgyorsan csinált defenzív 5-3-2-t. Vagyis ezek a számsorok sem egységesek, még egy meccsen belül sem. Még az olyan megkövesedett gondolkodású trénereknél sem, mint Conte. Tehát 2:0 (ahogy ugye előre megtippeltük!).
És akkor mit játszat tulajdonképpen Tudor? 3-4-2-1-et 4 belső védővel: Kalulu, Bremer, Gatti, Kelly? Végülis igen, mert vagy Kalulu mozog ki szélső pozícióba (hány érekezése volt széltől befutva a kapu elé) vagy Kelly húzódik fel támogatni Yildizt, netán Gatti előretörését Locatelli biztosítja visszalépve... Láthattunk pár variációt. Amiknél teljesen mindegy, hogy milyen számsort írunk le a kezdőcsapat taktikai hadrendjét szemléltetve egészen addig, míg a végösszeg 11 lesz. Ugye, Andrea?
Mégis mi a búbánatos halál volt ez, kedves Cambiaso sporttárs? Mi indokolta ezt a tűrhetetlen magatartást, amit a mérkőzés 83. percében mutatott? Tán felpaprikázta, hogy a meccs addigi szakaszában, gyakran egyébként az Ön kezdeményezésére, lelkes taszigálásban volt az éppen Ön mellett tartózkodó parmai játékossal? Netán felrémlett Önben a lyoni csoda, amikor emberhátrány kellett ahhoz, hogy Juan Cuadrado élete egyik legfontosabb gólját szerezve továbbjutáshoz segítse hőn szeretett fekete-fehér alakulatát? Esetleg csak simán ideggyenge maga?
Mert a 9-es számú csapattársának - amúgy EMBERHÁTRÁNYBAN - szerzett gólja utáni diadalittas és sziklakeménységű nézését (meg a járását) még csak meg tudjuk ítélni kettős mércével. Annak is igaza van kicsit, aki azt mondja, szokásos Vlahovic, takaroggyon már a kurva annyába, és máshol mutogassa a nulla teljesítményére a mezét! És annak is, aki azt mondja, frusztrált ez a csávó, de csak megtette a dolgát, EMBERHÁTRÁNYBAN is gólt szerzett, bebiztosította a 3 pontot, ami 27-es számú csapattársa kiállítása után akár el is úszhatott volna, aztán persze, hogy odament a nézőkhöz mutogatni magát, hogy ecce gólgép, íme a Dusán, most fütyüljetek, köcsögök!
De az Ön tettét nem értjük. Na mindegy.
Ebből is látszik egyébként, hogy mennyire eseménydús volt a mérkőzés. Négy bekezdésből egy és egy kicsi egy megosztó (inkább érthetetlen) butaságról és egy megosztó (inkább védhetetlen) játékos reakciójáról szól. Ez hűen tükrözi azt, hogy bár az elképzelés több volt a csapat játékában, mint Motta alatt pár hónap után, de ugrásszerű javulást egyáltalán nem mutatott. Persze ezt vélhetően dőreség is lett volna várni, de néha mégis megszólal bennünk a rejtett futballromantikus, az ős-juventino, az Agnelli-sarj, és azt suttogja: Ez egy új kezdet, csak bízzatok a csapatban. Lesz itt spirito, lesz itt grinta, lesznek eredmények. Ez a Juventus, itt, ha hosszabb is egy-egy stagnálás időszaka, aztán mindig jön a felemelkedés. Ne aggódjatok a világ dolgain, ne akarjátok mindenáron elküldeni Miliket meg Tiago Djalot. Ne hívjatok senkit koloncnak, vonalrácnak, ballasztnak. Minden a helyén van, minden rendben van, csak higgyetek és bízzatok. Tudor a megfelelő ember, Comolli a megfelelő ember, Modesto a megfelelő ember. Akkor is, ha egyelőre olyan, mintha nem csináltak volna semmit. És azt is rosszul. Csak két dolog fontos: a kettő és a nulla az eredményjelzőn (ahogy ugye előre megtippeltük!).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.