Kellenek a pontok, kellenek azok a pontok. Gondolom, emlékszünk még Johhny Depp – akkor még minden sebészeti beavatkozástól és az ikonikus karib-tengeri sminktől mentes – kétségbeesett arcára, harcolva a mindenféle sikíttató-nevettető szerek hatása alatt, a számára lefoglalt lakosztályért. Legalább háromszor olvastam a könyvet, utólag, érthetetlen okból, hiszen kevés olyan adaptáció van, ami színvonalban megközelíti az alapműt, valamit mindig sikerül elrontani, jelen esetben azonban a film túltett minden várakozáson, tökéletes szereposztás, a megfelelő karakterek a megfelelő helyszíneken, a megfelelő időben, a vizualitás és a kiváló párbeszédek, remek forgatókönyv és a rendező megfejtése arra vonatkozóan, hogy miért is született meg ez a könyv. Félelem és reszketés, igen, az lesz az Allianzban, elhozza-e a Genoa a hőn áhított három pontot számunkra?
Jogos a kérdésem, mert a pragmatikus hozzáállást ezen a meccsen egyszerűen nem lehet csak úgy konvencionálisan feláldozni a spallettizmus oltárán. Nem illik, na, mint templomban fingani. Nem azért nem csináljuk, mert konzervatív allegristák lennénk, vagy mert mi lennénk a helikopterről vadászó egyházpolitikus, esetleg az eltévedt véleményvezér Ábel rengetegében. Nem, azért nem tesszük meg, mert egyszerűen ez nem méltó hozzánk, mert nem ezt tanultuk, nem erre neveltek minket, már az anyatejjel azt szívtuk magunkba, hogy a pontokat nem szórjuk csak úgy el a kényünk-kedvünk szerint. Mentelmi jogunk lenne tán, hogy néhány sarkazás, háromszögelés, tetszetős cselek és egy fickós csikó-bomba után csak úgy eldobjuk a pontokat, mint valami elhasznált ruhadarabot, egy régi játékot, a személyiségünk egy darabkáját? Pökhendiség volna ez, vagy megváltoztunk, mert mások már máshogy csinálják és mi is a részesei akarunk lenni?
Szerettem volna én is úgy zongorázni, mint 1900 az Óceánjáró zongorista legendájában, úgy tekerni a blues gitárt, mint a Karate kölyök a Crossroads-ban, de nekem nincs affinitásom ezekhez a dolgokhoz, még finoman is fogalmaztam, a volt zenetanárom szerint egyenesen antitálentum lennék, hát ez van. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy a Juventus nem tud szemkápráztató játékkal győzni, én is eltalálom néha a megfelelő hangot, de ettől még nem leszek egyből Jimmy Page. A soron következő mérkőzés nem fontos, ha önszopással, seggszéthúzással és pucsítással keressük a kenyerünket, de ezek azért mégsem fizetnek olyan jól, magyarán csórók vagyunk, és igen, kell a negyedik hely, kell az a negyedik hely.
Az úton-útfélen elhullajtott pontokból építhettünk volna egy új székházat, meg megnyerhettünk volna már jó előre egy fél bajnokságot, de nincs szükségünk egyszerre ennyi pontra, csak minden meccsen három pontra, nem többre, sem kevesebbre. A pontokat meg is lehet vásárolni, meccs közbeni vásárlásnak hívják, a bíró lehúzza a kártyát, érvényesíti a kuponokat és máris jóváíródnak a pontok, a meccset sem kell lejátszani utána. Rengeteg alternatív lehetőség van tehát, a trükközés, cselezés, szép támadójáték avitt gondolatok, egy hanyatló rendszer eszközei, amit olyan lelkes, kreatívok használnak már csak, mint a Kopasz Kóklerek Klánja, mélyen megvetem őket.
Utolsó lehetőségként tudnám ajánlani még a következőt: addig játsszuk újra a mérkőzéseket, amíg meg nem lesz mind a három pont, ha kell, százszor is újra játsszuk, már csak mérhetetlen szórakozásból, felejthetetlen kombinációk láncolatát csavarjuk fel az idő fonalára, újra és újra megnézhetjük hányszor kerül pozíción kívülre Kelly, hányféleképpen lehet kihagyni egy tizenegyest, mennyi lepkét tudnak fogni kapusaink, hányféle szögből tudja Kostic eltalálni Vlahovic bokáját, térdét, vagy a kankós pöcsét. Szerencsével, majd a végén, megszületik a megfelelő kombináció, amivel megnyerhetjük a meccset és ezzel megszerezhetjük azt a három pontot, amivel közelebb kerülhetünk a negyedik helyhez, mert kell a negyedik hely, kell az a negyedik hely.GOOD LUCK, HAVE FUN, DON'T DIE!
