Caius Valerius Catullus: A veronaiakhoz (XVII)
Rozoga, rosszul ácsolt hídja van Veronának,
hol táncolni szeretne ünnepnapon a nép,
de fél: a másodkézből vásárolt deszka korhad,
és mocsárba szakadhat az ócska szerkezet.
Épüljön s legyen erős az új híd, bakugrásra
s táncra alkalmas, járják a csürdöngölőt rajta
Mars papjai, és hadd hogy nevessek egy nagyot!
Mert él egy polgártársam itt és szívesen látnám,
hogyan röpítik egy nap – persze fejjel előre –
oda, hol legnyálasabb s legbüdösebb a láp.
A férfiúnak nincsen annyi sütnivalója,
mint kétéves kisdednek, kit még papája ringat.
Egy lányt vett feleségül, kedvest, virágzó szépet,
érzékenyt és gyengédet, kire vigyázni kéne
és mint a ritka kincset, dugdosni más elől,
de nem! Csak hagyja, játsszék mással vagy önmagával
kedve szerint, miközben ő lomhán elnyúlik
ágyában, mint árokban a levágott, vizes rönk.
E dög csak annyit eszmél, mintha semmi se lenne,
nem hall, nem lát, nem érez, nem tudja, hogy mi van,
hogy él-e, vagy sem, azt sem képes megmondani.
Ezt a fickót szeretném belevágni a lápba,
hátha letargiáját végül levetkezi,
s közönyös, bamba énjét a láp sarában hagyja,
mint patkóját az öszvér a ragacsos agyagban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.