Megtaláltuk Tigrist – Igazságmenet 5. rész

ebben a fejezetben, többek között fény derül a titokra, hogy milyen célt szolgáltak bombahoppa plusz sörei

Ahogy a Tigris imposztor elszaladt a sötétbe, VMC és mardel belátta, hogy nincs már aki bombahoppa energiáit leszívja, és semmi esélyük nem maradt, hogy a Grande Moggi blog szokásos kedd esti műveltségi vetélkedőjében felülkerekedjenek bombahoppán. Láttam rajtuk egy kis kételyt, de nem adták még fel.

– Kell egy másik energiavámpír – jegyezte meg csak úgy könnyedén VMC, nyilván azt hitte, nem látok át a szitán.

– Az jó, az tényleg jó lenne – helyeselt mardel, ez elgondolkoztatott. Szóval továbbra is egy hajóban eveznek, egyfajta csapat a csapatban játékot játszanak. Szét kell verjem az egységüket, először egymás ellen kell fordítanom őket, utána egyenként magam mellé állítani mindkettőt.

– Szerintem meg meg kell keresni Tigrist, az igazit – mondtam, és feltettem nekik a kérdést – mióta hitegetett titeket ez a jelmezes faszi?

– Ez a faszi? – kérdeztek vissza egyszerre. Visszhangoztak egy kicsit, és nem szinkronban mozgott a szájuk, tehát a szó szoros értelmében mégsem egyszerre kérdeztek vissza, hanem csak egyszerre akartak visszakérdezni. Eléggé szétszóródott a csapatunk lélekben, ha már a legendás együtműködésünk sem a régi. Fura, nagyon fura, gondoltam.

– Igen, ez a faszi, vagyis inkább az a faszi, aki az előbb berohant az erdőbe. Igen, az faszi. Tigris sosem szokott védekezni, ez hogy-hogy nem tűnt fel nektek?

– Hát úgy, hogy addig minden rendben volt, amíg nem bontottad fel az atomos sört – mondta nekem VMC.

– Igen, az atom volt – mondta mardel és vigyorgott közben – Utoljára Uránvárosban ittam ilyen király sört, amitől sugárzó jó kedvem lett.

– De nem is ittam atomos sört... – gondolkoztam el. – Mi történhetett? 

Az órámra néztem és láttam, hogy kiakadt a dátummérője. Egyből leesett a tantusz, vagy időviharba kerültünk, vagy belénk került egy idővihar. Ezért nincsen szinkronban VMC és mardel!!! Mivel Tigris eltűnt, valószínűleg egy mesterséges idővihart okozott valaki, és elrabolta Tigrist. Azért, hogy ezt ne vegyük észre, kaptunk egy félresikerült klónt Tigris helyett. De miért tenne ilyet valaki... bizonyára a jövőből próbálkoznak, mondjuk megakadályozni a Grande Moggi világsikerét? Nem, az elkerülhetetlen. Akkor mi lehet a céljuk Tigrissel? Eddig jutottam, amikor elgondolkozva megszólalt VMC. Onnan tudtam, hogy el van gondolkozva, hogy a szakállát pödörgette.

– Mikor tűnt el Tigris?

– Nagyon jó a kérdés, nem az a kérdés, hogy hol van, mert nincs itt, ezért jelenleg bárhol lehet. Ezt nehéz lenne megválaszolni. – ismertem be. – De ha tudnánk, hogy mikor tűnt el, akkor azt is tudnánk, hogy hol van!

– Tényleg? – nézett rám nagy, árva szemekkel mardel.

– Tényleg! – vágtam rá egyből, pedig fogalmam sem volt, mit beszélek. De pillanatnyilag jó ötletnek tűnt, hogy teljes határozottságot színleljek, ezért elkezdtem hablatyolni, hogy időt nyerjek. – Hárman maradtunk a csapatból, ha még öt embert elrabolnának a jövőből, legalább két embernek be kéne lépni, hogy senki ne legyen a csapatban.

– De durva! – mondta VMC és azonnal feltette a kezét. – Jelentkezem a feladatra, hogy önkénteseket toborozzak! 

– Nem kell még, de köszönöm. Nem most kell megoldanunk, hanem a jövőben, el kell mennünk Tigris után. Látod ott azt az atomos sört, azt kell felnyitni, és akkor, ha jól tippelek, kezdődik az időutazás, megyünk a jövőbe.

– Elég nekünk egy üveg sör ehhez? – kérdezett közbe mardel.

– Nem, nekünk minimum egy rekesz sör kéne a hangulathoz, de az időutazáshoz is kell fejenként legalább egy oda, egy vissza. Ti nyolc sört raktatok ki, de itt tizennégy volt, hattal több, ez nem fura? Megválaszolom, fura, amikor felbontottam az egyiket, Tigrist elrabolták – hagytam egy kis szünetet, amíg végiggondolják az okfejtésemet. – Már csak öt van, hármat felbontunk, és irány a jövő, ott meg amikor megvan Tigris, felbontjuk a maradékot és ketten vissza tudunk jönni.

– De ha csak ketten jövünk vissza, ketten ott maradnak – vágta rá egyből VMC.

– Jól látja, Dr. Watson! – mondtam, és visszakérdeztem. – Ön szerint Dr. Watson, ahol, pontosabban amikor, annyi felesleg idősör van, hogy itt hagyjanak belőle ötöt, ott, azaz akkor, nincsen több rendelkezésre álló ilyen sör? Egy egész rekesszel hozunk belőle majd, ha akarunk. És hogy a végére hagyjak egy időparadoxont is, tájékoztatlak titeket, hogy most olyan sört fogunk inni, amit még le sem főztek! 

Ezzel zsebre vágtam két sört és a maradék hármat szétosztottam. Kis egyeztetés és rászámolás után egyszerre bontottuk ki mind a hármat. Furcsa volt, ahogy az üvegen keresztül a bubik csillagviharnak tűntek, amikor meg egy szuszra lehúztuk, mintha megáll volna egy pillanatra az idő. A végén nyeltem egy nagyot és kinyitottam a szemem 2097-ben. A többiek is ott voltak mellettem, és egyből láttuk, hogy melyik évet írjuk. Egy bazi nagy zebra ugrált háromdében egy óriási stadion tetején, ami mögül alig látszottak ki az Alpok csúcsai. Hatalmas fénysugarakkal egy kétszázas számot vetítettek az égre, és a stadion előterében három szoborcsoport rajzolódott ki, az egyikben az Advocató, az öreg Moggi és Giuntoli egy szigonnyal gyilkolták le a Gorgófejű Ceferint, a másik szoborcsoportban Del Piero, Fagioli és Vialli labdázgattak Moratti fejével, játékukat a háttérből Marchisio, Tevez és Quagliarella figyelte, kicsit előttük Buffonnál lehetett fogadási szelvényeket vásárolni. A harmadik szoborcsoportban VMC, mardel és Tigris csapolták bombahoppa sörét, miközben bombahoppa a kommenteket számolta. Ez utóbbi szoborcsoport előtt lehetett szuvenírt kapni ingyen, főképpen persze söröket. Nem volt kérdés, megérkeztünk a bicentenáriumba! Gyorsan a szuvenírstandhoz mentünk, és leöblítettük a torkunkat rendes sörrel. Bazki, a jövőben bombahoppa ingyen méri a sört mindenkinek! Ez micsoda királyság! Ivás közben nézelődtünk, és innen már láttunk a Juventus Múzeum előtt egy negyedik szoborcsoportot is, ez az alkotás Fagioli mellett olyan számunkra ismeretlen Juventus játékosokat ábrázolt, akik egy nagyfülű serleget emelgettek folyamatosan, miközben fölöttük öt csillag ragyogott, ezek szerint ötször megnyerjük majd a Bajnokok Ligáját. Ez kicsit hihetetlennek tűnik, de a saját szemének csak hisz már az ember! Olyan szürreális volt ez az egész, hogy még egyszer végignéztük ezt a panoptikumot, hátha megtaláljuk Allegrit, de nem volt sehol... vajon mit történhetett vele? 

Addig gondolkoztam ezen az Allegri dolgon, hogy mardel és VMC elkezdtek snóblizni. Ezt nem hagyhattam, kiadtam az ukázt, hogy nem szórakozni jöttünk, hanem Tigrisért. Megszólítottuk az első arra járó járókelőt.

– Hol van Tigris?

– Hol len', z'Állatakertben, aNatyragdozók Háziban, regg'l klenckor van etetis, akkr érdemmess m'nni.

– És hol van most a Torinói Állatkert? – kérdeztem, közben csodálkozva konstatáltam, mennyit változik a beszélt nyelv bő hetven év alatt.

– Nincsn 'z már krem, 'tköltözttték Mlánóba a Dzsúszbemiaszarba!

– Dzsúszbemiaszar? – kérdeztem vissza, mert fura volt.

– Ign, a Dzsúszbemiaszarba. Nem hsznált'k má semm're. Az csak e'gy dárvinista zsák'ucca.

Oké, akkor irány a Dzsúszbemiaszar, régen is egy szemétdomb volt, de hogy már így is hívják a Giuseppe Meazzát! Vannak dolgok, amik beteljesítik végzetüket. Mlánóba (furcsán hangzik, igaz?) megállítottuk az első rendőrt, legalább legalizáljuk utunkat.

– Merre van a Dzsúszbemiaszar? – kérdeztük egyszerre mind a hárman, hogy elbizonytalanítsuk a határozott fellépésünkkel.

– M'guk b'ztos tur'sták – válaszolta, – itt mi úggy h'vjuk, hoty Szarszívó.

Itt röhögtünk egy negyedórát, azt mondogattuk, hogy pöcegödör, szarszívó, szippantós, dzúszbemiaszar. Tíz perc után majdnem meguntuk, a rendőr meg is unta és ott hagyott minket, de én megcsikiztem a többieket és még jó öt percet röhögtünk. Szarszívó, Dzsúszbemiaszar!

– Merre van a Szarszívó? – állítottuk meg a következő rendőrt.

– Itt mind'hol azzavan, ami'ta mindnnek véghe – mondta.

– Öhömm, és mióta van mindennek vége? – kérdezte mardel.

– Nm tudom, már' azzapám is 'gy nőttfel, hogy ez kocfészek, de innn senki sem tudd 'lköltözni, mrt Mlánó m'gbélygez.

– És az állatkert merre van? – VMC türelmetlenül félbeszakította a zsaru meakulpáját.

– Az ekszstadjon? Ott, az a rom, hgy látják'e leszarom. – Arra néztünk, hát eddig azt hittük, hogy egy favellában vagyunk, de jobban megnézve, egy konténervárost csináltak a Giuseppe Meazzából. Hát itt tényleg csak állatok lakhatnak, gondoltam. Ránéztem a telómra, lófasz van itt, nem wifi, ez tiszta középkor. Összeszedtem minden bátorságom.

– Skacok, be kell mennünk Tigrisért – lehet, hogy volt egy kis remegés a hangomban, mert mardel visszakozni akart.

– Én aztán be nem megyek ide!

– Jól van, akkor kint maradsz amíg mi bemegyünk! – választás elé kellett állítanom.

– Egyedül? Azt aztán biztos nem! – vágta rá egyből. Ugye milyen jó, ha az ember tudja motiválni a csapattagokat?

Az állatkert bejáratánál még mielőtt bementünk volna,  felvettük a Grande Moggi Blog csapatpólót, így nem kellett jegyet vennünk, hanem ingyen beeengedtek. Odabent azt a tanösvényt választottuk, amelyik az olasz tájegységeken keresztül vezetett végig minket. Szókimondó útvonal volt, tele szülői figyelmeztetésekkel, rögtön kezdetnek egy beton Vezúv alatti szemétdombot csodálhattunk meg, aztán a Cagliari halzabálók csónakázó-taván etethettünk invazív dögkeselyűket, majd egy szicíliai barbershopban fintoroghattunk azon, hogy hogyan borotválja a talpát a trapani kurva szud. Nem ajánlom senkinek ezt a látványt. Micsoda egy szőröstalpú bagázs! Majdnem azt hittem, hogy ez már Románia, de ott nem ismerik az olivabogyót, és a kurva szud is Rómában van. Vagy volt, legalábbis az én időmben. Kicsit megkeveredtem, na. Nem volt sok látnivaló igazán, hacsak az nem, hogy a livornói ministadionban az Antifa tartott egész pályás letámadást. Ezen nem csodálkoztam, Livorno hagyományosan balos fellegvár. Meg is állapítottam a többieknek, hogy ez nem is állatkert, hanem inkább skanzen. Aztán a Majomháznál visszavontam mindent és majdnem visszafordultunk. Ordenáré módon ott tengette a mindennapjait az utolsó inter szurkoló. De nem ám homelessként, ahogy gondoltuk volna, hanem egy kifutóban, látványosságként. Tévén teniszmeccset nézett, szerintem azt se tudta, merre van arccal. Beesett szemei, walkingdead mozgása és a kontinens összes C kategóriás sztriptízbárjában már betiltott riszálása egyértelművé tette, hogy mire használja a farmerje farzsebei közötti randilukat. Mondjuk én bottal se piszkálnám, de ott lebzselt körülötte néhány Steaua szurkoló. Ez elég tájidegen elemnek tűnt, de emlékeztettem magam, hogy a mi korunkban sem a realitás, hanem inkább a hatásvadászat volt a fontos az állatkertekben. Undorodva továbbmentünk inkább, hiszen Tigris sem volt sehol. Az állatsimogatóban bolognai darálthús (száz százalék marha) és pármai sonka volt az attrakció. Ettünk belőle, mert enni kellett, mivel csak azután ihattunk az odakészített ingyen sörökből. Megjegyeztem magamnak, hogy arra majd ki kell találnom valamit, hogy hogyan szabályozzam le az ingyensör felhasználását promóciós célokra. Az nem járja már, hogy csak úgy osztogatják a bombahoppa söröket, hogy csinálni kell valamit érte. Fejenként két sör és egy tányér bolognai után elindultunk, hogy megkeressük a Nagyragadozók Házát, Tigris biztos nagyon vár már minket. Érdekes módon ebben az épületben nem macskák voltak, hanem egy Madame Tussauds piroslámpás 4D panoptikum. Korhatáros volt a belépés, tizennnyolc év alatt csak kísérővel (Unicum volt bekészítve) és hatvan év fölött csak Viagrával engedélyezték a belépést. Amikor megmondtuk a születési évszámunkat, akkor nekünk fejenként két Viagrát és négy ingyensört adtak, mert szerintük jóval több, mint száz évesek múltunk. A Viagrát becseréltük a ruhatárban Unicumra, és a söröket megittuk ugyanott, feltételezve, hogy biztos lesz még ingyen sör később is. Szóval a panoptikumban csupa nagyragadozó volt, Nagy Katalin, Casanova a régmúltból, pár ismeretlen de ijesztő arc, bizonyára a jövőből, a kétezres évek elejéről Borkai, Hugh Hefner és természtesen sok playboy nyuszi volt a téma. Itt egy kicsit sajnáltam, hogy nem ez az állatsimogató, el lettem volna pár menetet, de akkor mi lesz Tigrissel? Nem vesztegethettük tovább az időt! Ezt hangosan mondtam, így megint röhögtünk vagy negyedórát. Időutazók, akik nem vesztegethetik az időt! Ha-ha-ha! Mi vár még ránk?

Nem fokozom tovább a feszültséget, elárulom Nektek, hogy amikor megérkeztünk a tanösvény következő megállójához, akkor megtaláltuk Tigrist. De őszintén meg kell mondanom azt is, hogy annyira meglepett minket is ami történt, hogy össze kell szednem a gondolataimat, hogy hogyan oszthatnám meg mindezt veletek kulturált, európai módon. Addig is elárulhatom, hogy a végén minden jól alakul majd, legyetek türelemmel!

Hamarosan jelentkezünk!